Berta Sándor

Dán álláshirdető platform panaszolta be a Google-t

A webes konszern vetélytársa trösztellenes keresetet nyújtott be az Európai Bizottságnál.

A Reuters számolt be arról, hogy a Jobindex nevű dán álláskereső szolgáltatás azért fordult a szervezethez, mert állítása alapján az Alphabet tisztességtelenül előnyben részesítette saját álláshirdetési ajánlatát. Egyelőre sem az Európai Bizottság, sem a Google nem kommentálta a hírt. Kaare Danielson, a Jobindex alapítója és vezérigazgatója a hírügynökségnek elmondta, hogy cége a keresési forgalmának ötödét veszítette el azután, hogy a Google 2018-ban elindította a saját szolgáltatását. A menedzser szerint ez azzal is összefügg, hogy a Google kiemelkedő helyet biztosít az ajánlatának a webes keresésekben.

Érdekesség, hogy a dán platform egyike annak a 23 panaszos piaci szereplőnek, amelyek 2019-ben azzal vádolták meg a Google-t, hogy piaci erejét saját álláshirdetései érdekében használja fel. Az EU trösztellenes főnöke Margrethe Vestager három évvel ezelőtt azt mondta, hogy vizsgálja a kérdést, de az Európai Unió eddig nem lépett az online álláshirdetési piac kapcsán. Az amerikai társaságnak azonban már 8,4 milliárd eurós bírságot kellett fizetnie az EU-ban más versenyellenes magatartás miatt. Az Európai Bizottság közölte, hogy a panaszt a szokásos eljárások szerint értékeli. A Jobindex lépése négy évvel azután történt, hogy a német Axel Springer médiacsoport Stepstone állásportálja hasonló feljelentést tett a Google ellen.

A Google szóvivője kiemelte, hogy a platformjuk munkájában bármelyik állásajánlat-szolgáltató részt vehet, legyen az kicsi vagy nagy, s a vállalatok megnövekedett forgalmat és állásmegfeleléseket tapasztalnak ennek a funkciónak az eredményeként. Kaare Danielsen közölte, hogy a Jobindex a legnagyobb állásadatbázist építette ki Dániában azelőtt, hogy a Google Jobs tavaly belépett volna a helyi álláskeresési piacra. A menedzser azt követelte az Európai Bizottságtól, hogy szólítsa fel a Google-t a törvényellenes gyakorlata leállítására és ellenőrizze is azt, hogy a cég eleget tesz a kérésnek.

A recept tehát a szokásos: a nagy technológiai cégek piaci erőfölényüket saját termékeik előmozdítására használják fel, így tisztességtelen előnyhöz jutnak a kisebb európai riválisokkal szemben, és trösztellenes panaszokat generálnak. Jelen esetben a Google egy nagy widgetet helyez el a normál internetes keresések eredményeinek legtetején. "Azáltal, hogy saját szolgáltatását helyezi a találati oldalak tetejére, a Google valójában elrejti a legrelevánsabb állásajánlatok egy részét az álláskeresők elől. A toborzók viszont már nem érnek el minden álláskeresőt, hacsak nem a Google állásszolgáltatását veszik igénybe" - mondta Kaare Danielsen cégvezető.

A Jobindex panasza más riválisokat is perre buzdíthat, hasonlóan a brit Foundem ár-összehasonlító webhelyhez, amelynek a Google elleni panasza rengeteg riválist késztetett arra, hogy jelentkezzenek, és egy évtizedes nyomozást indított el, amely a Google-ra kiszabott súlyos pénzbírsággal zárult. Februárban a svéd ár-összehasonlító cég, a PriceRunner mintegy 2,1 milliárd euróra perelte be a Google-t, mondván semmi sem változott még azután sem, hogy azt 2017-ben 2,42 milliárd eurós pénzbírsággal sújtották, mert előnyben részesítette saját ár-összehasonlító vásárlási szolgáltatását.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • morguldae #1
    A google kereső egyértelműen manipulált. Minden téren befolyásolja a keresési eredményeket.