Berta Sándor

Megújul a Microsoft Store

Megjelennek a reklámok, változik a keresés, és egyszerűbb lesz egy másik gépre való költözés.

Giorgio Sardo, a Microsoft Store vezetője a konszern éves Build fejlesztői konferenciájával kapcsolatban nyilvánosságra hozott blogbejegyzésében jelentette be, hogy megújul a Windows 11 Microsoft Store rendszere. Az első és a legfontosabb módosítás az, hogy a Microsoft Store hozzáférhető lesz harmadik fél számára is. A társaság el akarja távolítani a várólistákat, amelyek a Win32-es szoftverek megjelentetésével függ össze. A cél az, hogy a fejlesztők alkalmazásai kerülők nélkül megtalálják az utat a programboltba. Lehetővé teszik, sőt, támogatják a C++, a Flutter, a Java és a Maui programozási nyelveken írt szoftverek készítését. Ahogy a vállalat fogalmazott, minden ilyen programozási nyelven írt alkalmazást szívesen látnak a Microsoft Store kínálatában.

A Microsoft továbbá javít a visszaállítási funkción is és az emberek a programboltban beszerzett termékeket néhány kattintással átvihetik majd egy új eszközre. Sardo szerint ez segíteni fog a fejlesztőknek abban, hogy megtartsák az ügyfélkörüket, amelynek tagjait nem kell majd az alkalmazások újbóli letöltésére és telepítésére figyelmeztetniük. Több országban a Microsoft integrálni fogja az Amazon App Store-t a Windows 11-be, ezáltal a felhasználók több ezer androidos programhoz kapnak hozzáférést és a kínálat havonta növekedni fog. Az integráció az Amerikai Egyesült Államokban már megvalósult és további öt államra, Franciaországra, Japánra, Nagy-Britanniára, Németországra és Olaszországra terjesztik ki.

Van ugyanakkor egy változtatás, amely aligha talál majd nagy támogatásra: a megnövelt reklámfelületek használata az alkalmazásboltban. A keresőmezőben bizonyos szoftverek után való kutatás során a legjobb eredmények helyett először a hirdetési ajánlatok lesznek láthatók és csak utána a találatok.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gabbbbbbbbbbbb #3
    Azért mert nagyjából monopolhelyzetben vannak, így úgy gondolják bármit megtehetnek.
  • RJoco #2
    Ingyenes win = képernyő 80%-a reklámfelület.
    Inkább nem is használom a store-t.
    Amúgy meg a google-nál már megszoktam, hogy az értelmes találatok nem az első 3-ban keresendők.
  • peterx #1
    Ha én megveszem az OP rendszert akkor miért is kell reklám bárhol a rendszerben??

    Androidnál még érthető mert az ingyenes, de az MS-nél ezt hogy képzelik? Akkor tegyék ingyenessé a Windowst is..