Berta Sándor

A környezetre fókuszál a Huawei

A kínai távközlési konszern nem csupán az elektromos autókra és a PC-kre akar összpontosítani.

Guo Ping, a Huawei helyettes vezetője a barcelonai Mobil Világkongresszuson bejelentette, hogy a digitalizálás és a szén-dioxid-semlegesség egyaránt a világ legfontosabb témái közé tartoznak. Ők olyan technológiákba akarnak befektetni, amelyek hozzájárulnak a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséhez és az energia megtakarításához. Mindezt többek között a a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésének új dimenziójával kell elérni.

A Huawei azt is hangsúlyozta, hogy a hálózati termékeinél új technológiákat vezet be azért, hogy a mobilszolgáltatók hálózataiban mérsékelje a szén-dioxid-lábnyomatot. Ugyanez a helyzet az optikai kábelekkel kapcsolatos termékei esetében is.

Emellett kiderült, hogy az óriáscég négymilliárd jüanért tervez beruházásokat az úgynevezett digitális erő részlegénél, amelyet új kutatóközponttal és irodákkal akar ellátni. A társaság ennél a részlegnél olyan technológiát akar kifejleszteni, amelyek a mobilhálózatoknak és azok üzemeltetőinek az energiahatékonyságát növelhetik. A vállalat többek között az eddiginél jobban ellenőrizné az interneten keresztül a mobiltelefon-rendszerei energiafelvételét is.

Felmerült továbbá, hogy a Huawei az 5G-technológiáit és a napenergiás rendszerek területén lévő invertereit ötvözi, hogy így tudjon hozzájárulni a globális szén-dioxid-kibocsátás jelentős mértékű csökkentéséhez. A konszern a világ egyik vezető napelemes invertergyártója. Ezzel párhuzamosan Szaúd-Arábiában a legnagyobb napenergiából származó áramtároló rendszert építi ki és egy olyan számítógép-központot, amelyet ilyen árammal fognak üzemeltetni. Ezek az új területek plusz bevételi forrást jelenthetnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!