Berta Sándor

Lemondott az Intel az Optane technológiáról

Számos jel mutat erre, a gyártó azonban nem nyilatkozik a kérdésben.

Az Intel 2020 októberében ugyan eladta a saját flashmemória-részlegét az SK Hynixnek, ez azonban nem érintette az Optane néven futó technológiát, így ez utóbbit alkalmazta a tavaly májusban bemutatott Optane Memory H20 with SSD meghajtóban is. Most viszont számos információ azt támasztja alá, hogy a társaság lemondott az Optane technológiáról. Amikor az óriáscég nemrég a befektetőknek tartott rendezvényén prezentálta a 2025-ig szóló ütemtervét, ott is hiányzott teljes mértékben az Optane, a technológia semmilyen formában nem merült fel a témák vagy a kérdések között.

A Forbes magazin nem véletlenül boncolgatta ezt a kérdést a témával foglalkozó cikkében, ugyanis Pat Gelsinger vezérigazgató jelentette ki néhány nappal ezelőtt, hogy soha nem akart a memóriaüzletágban jelen lenni és mindent megtesz azért, hogy kilépjen abból. A társaság által az Amerikai Egyesült Államok Részvény- és Tőzsdefelügyeletéhez (SEC) benyújtott kötelező jelentésben az szerepelt, hogy az Optane üzletág 2020-ban 576 millió dolláros veszteséget produkált, míg tavaly az összeg elérhette a félmilliárd dollárt.

S van még egy érdekes információ: februárban elhagyta a vállalatot Alper Ilkbahar, az Optane részleg eddigi vezetője. A hivatalos indoklás alapján a lépés mögött személyes indokok álltak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!