Gyurkity Péter

Noteszgépes Intel-GPU erejét mérték fel

A szerényebb példány ennek alapján a középkategóriás riválisokkal veheti fel a versenyt.

Nem is olyan régen számoltunk be arról, hogy már konkrét számok jelentek meg az Intel várhatóan legerősebb grafikus vezérlőjének teljesítményéről, ezek pedig azt mutatják meg nekünk, hogy nem lesz komolyabb gondunk az erővel. Most egy gyengébb, noteszgépekbe szánt példányt vehetünk szemügyre, hasonló módon.

A napokban bukkant fel a SiSoftware adatbázisában egy igencsak érdekes bejegyzés, amelyben egészen pontosan az Arc A370M teljesítményét vizsgálhatjuk meg közelebbről. Amíg korábban az Arc 380, vagyis a legerősebbnek gondolt változat számait láthattuk, most egy noteszgépes modell adatait sorolják fel nekünk, bár ez még nyilván nem számít végleges, abszolút megbízható listának. Mégis, némi képet kapunk arról, hogy mire számíthatunk, legalábbis a 128 végrehajtó egységgel (EU) ellátott grafikus vezérlő esetében, amely a jelek szerint leginkább a GeForce GTX 1650 Super, illetve a Radeon RX 570 erejével vethető össze, ezek ugyanis alig 6-7 százalékkal bizonyultak erősebbnek a GP (GPU) Processing vizsgálatában.

Arról tehát továbbra sincs szó, hogy az nVidia és az AMD legerősebb fejlesztéseivel szállna szembe az Intel első generációja, viszont a lefelé nyitás legalább ilyen fontos, hiszen ezzel kihasználhatják a készlethiány következtében előállt, számukra kedvező lehetőséget. Néhány hiba persze rögtön előbukkan a bejegyzésből, ezek között említhető meg a 160 EU megemlítése, ez azonban csak annyiban igaz, ha az Intel fejlesztésének 128 egységét hozzácsapjuk az integrált GPU 32 saját komponenséhez, amelyek az Alder Lake chip részeként lesznek elérhetők. Mindenképpen fontos viszont a 128-bites memóriabusz, valamint a 4 GB GDDR6-memória megemlítése, ezek ugyanis komoly szempontként jönnek számításba.

Azt még nem tudjuk, hogy ezen GPU-k mikor jelennek meg, az Intel a korábbi, az első negyedévre vonatkozó bejegyzést nemrég módosította, így valószínűleg csak a második félévben kerítenek sort a debütálásra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!