Berta Sándor

Egy lépéssel közelebb került a Microsoft a saját chipjei megalko­tásához

Az óriáscég elsősorban a szerverekbe szánt egységeket készítheti majd saját maga.

Tavaly októberben szivárgott ki, hogy a Microsoft saját chipeket akar és ezt alátámasztotta az az internetes állásajánlat is, amely 2020 szeptember eleje óta volt elérhető a redmondi konszern hivatalos oldalán és amelyben a Microsoft egy olyan igazgatót keresett, aki a SoC Architecture névre keresztelt részleget vezetné.

Most a Bloomberg hírügynökség azt írta, hogy a társaságnak sikerült az Apple egyik vezető chiptervezőjét megszereznie. Mike Filippo munkája ugyanaz lesz Redmondban, mint volt Cupertinóban is: System-on-Chipeket fog fejleszteni. A termékeket a Microsoft a közeljövőben a saját rendszereiben alkalmazza majd. Ugyanakkor nem notebookokba és más mobil rendszerekbe beépített chipeket fog fejleszteni, hanem az Azure részlegben dolgozik majd, ami arra utal, hogy inkább saját fejlesztésű komponenseket fog készíteni a szerverekhez.

Az Amazon, a Google és a Microsoft is már hosszú ideje maguk építik a szervereiket. Miután sok számítógép-központot és azokban sok szervert üzemeltetnek, így a döntésnek nem csupán gazdasági előnyei vannak, hanem még jelentősebb lehet az optimalizálás is. Filippo 2019-ben került az Apple csapatába, előtte hosszú ideig az ARM-nél dolgozott. A szakember a tapasztalataival komoly impulzusokat adott az Apple ARM-architektúrán alapuló saját fejlesztésű chipjeinek, különösen az M1 System-on-Chipnek a fejlesztéséhez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!