SG.hu·

Jól szerepel a Xindong grafikus vezérlője

Jól szerepel a Xindong grafikus vezérlõje
A kínai fejlesztés kifejezetten szép számokat vonultat fel, ám még sok a kérdőjel.

Az elmúlt hetekben mi is beszámoltunk arról, hogy szinte teljesen saját fejlesztésű GPU-t mutatott be egy kínai cég, korábban pedig a a Xindong megoldását is részleteztük már. Most ez utóbbiról jelentek meg újabb információk, az illetékesek által közölt számok pedig igencsak szépnek tűnnek.

Az Innosilicon hivatalos oldalán bukkant fel a részletes leírás, amelyben a főbb technikai jellemzőket, valamint a várható teljesítményt is megemlítik. Azt eddig is tudtuk, hogy a PowerVR-architektúrára épülő megoldás két változatban jelenik majd meg, az erősebb példány pedig gyakorlatilag megduplázza a teljesítményt, viszont most konkrét adatokat is publikáltak, ezek között pedig kifejezetten meglepő számokat is láthatunk. A támogatott technológiák listáján a DirectX, a Vulkan, az OpenGL, az OpenCL, az OpenGL ES, a Caffe 1.0, a TensorFlow 1.1.2, valamint az ONNX jelenik meg, a Windows mellett a Linux és az Android kezelése is megoldott, miközben maga a vezérlő 12 nanométeres gyártástechnológiával készül, ami már előrevetíti, hogy nem számíthatunk abszolút csúcskategóriás szintre. Ahogy azt korábban említettük, a Type A egy vezérlőt hordoz magán, ennek teljesítménye 5 TFLOPS lenne (az FP32-számításoknál), ami nagyjából a GeForce RTX 2060 erejéhez mérhető, míg a Type B ennek kétszeresét nyújtaná, az RTX 3060 típus szintjéhez közel merészkedve.

Az első kártya 4, 8 és 16 GB GDDR6-, vagy GDDR6X-memóriát kapna, a Type B a plafont 32 GB-ra emelné, a PCIe Gen 4, a DisplayPort 1.4, az eDP 1.4, valamint a HDMI 2.1 támogatásával. Nagy kérdés, hogy a cég által említett teljesítményt mennyiben látjuk majd viszont a hétköznapokban, viszont a jelek szerint a játékok nem is igazán kerülnek itt szóba, ugyanis a két megoldást elsősorban adatközpontokba szánják – erre utal a GPU virtualizáció, a PCIe SR-IOV, illetve a VDI teljes körű támogatása. Legalább ennyire érdekes viszont a a gyártó által ígért alacsony fogyasztás, ez ugyanis a Type A esetében alig 50 watt, ami messze az RTX 2060 étvágya alatt maradna – ezt nyilván részletes tesztelés igazolhatja majd vissza, a megjelenést követően.

Arról még nem szól a fáma, hogy ezen kártyák mikor és mely régiókban bukkannak majd fel, mint ahogy a kereskedelmi árakat sem közölték.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Ellaberin2021. 12. 31.. 14:02||#9
Ugyan azért, mint teszik azt a világ más adatközpontjaiban is, számolni.
Bizonyos számításokra sokkal alkalmasabbak a gpu-k felépítése, mint egy általános cpu-é.
És igen a bányák is ezért vannak tele velük és ezáltal (is) csillagászati a kártyák ára.
És megint igen, akár bányákba szánják őket, hogy
1: olcsóbban szerezzék be
2: kevesebbet fogyasztva nagyobb legyen a haszon
+1: nem dasszák szét a hálózataikat túlherhelésekkel.
Amúgy meg, ha rámennének a nyugat arcul csapására az első párezer konténernyi kártyát feleannyiért kidobnák a gémer piacra. Lenne nagy szaladgálás meg kiabálás az usákoknál, hogy piszkos kommunista kémkártya...Aztán meg szépen lecummantanák őket, mint az Intel.
nem sokra rá meg feleannyiért adnák ők is az átcimkézett +10fps-es top kártyáikat. (Az is sok, de a pofátlanságuk esne úgy 10%-ot)
© lammaer2021. 12. 31.. 01:45||#8
Adatközpontba minek GPU? Már ha nem bitcoin bányákról van szó, mert azt érteném....
Utoljára szerkesztette: lammaer, 2021.12.31. 01:46:13
© Gabbbbbbbbbbbb2021. 12. 29.. 22:07||#7
Kivételesen abba a hibába estem, hogy nem olvastam el kellő alapossággal a cikket. Elnézést!
© kvp2021. 12. 29.. 21:45||#6
"Ha lennek eszük, akkor nyílt forráskódú lenne a driver."

Nem lehet az, az architekturat es a driver-eket is csak licenszelik. Ez ugy mukodik, hogy vesz a ceg egy kidolgozott architekturara adott szamu gyartasi licenszet, berakja a gyartosorba es gyart belole adott szamu (vagy tobb) drabot. Csak a gyartas joga az ovek, de a copyright a PowerVR-e. Ok csak annyit tesznek, hogy modern(ebb) technologiaval legyartjak a meglevo terveket es ezert vagy gyorsabb lesz vagy kevesebbet fogyaszt mint az eredeti referencia. Modern technologiaval a Commodore 64-bol is lehetne gigahertz-eset gyartani, persze nem eri meg, de lehetne.
© zola20002021. 12. 29.. 11:29||#5
Nembaj megrendeljük AliExpressről.
© zola20002021. 12. 29.. 11:28||#4
Ahhoz képest hogy saját fejlesztés és ez az első lapkájuk egyáltalán nem gyenge.
© Gabbbbbbbbbbbb2021. 12. 29.. 11:14||#3
Ha lennek eszük, akkor nyílt forráskódú lenne a driver. Üzleti titkok védelmére nem igazán lenne szükség ebben az esetben, ha nem összelopott kódból fércelték össze a drivert, akkor szinte csak nyerhetnének rajta.
© Ender Wiggin2021. 12. 29.. 10:30||#2
Ami egyáltalán nem kizárt...
© caprine2021. 12. 29.. 10:15||#1
Aztán meg majd blokkolják, hogy kémszoftver van a driverében😊