Berta Sándor

Csökkenhetnek a memóriaárak

Folytatódhat a nyár vége óta tartó trend.

Az már augusztus közepén kiderült, hogy megfordulhat az elmúlt esztendőket jellemző folyamat és az év végétől csökkenhetnek a memóriaárak. A jelenség elsősorban a Windows 11 bevezetésének lesz köszönhető, amely jelentős mértékben növelni fogja az asztali és a hordozható számítógépek eladási számait.

A TrendForce piackutatói most azt közölték, hogy az árak mérséklődése - még, ha kis mértékben is, de - a következő hónapokban tovább folytatódhat és egyaránt érintheti a DDR4-es és a DDR5-ös memóriákat. Az utóbbiak piaca ugyanakkor jelenleg még meglehetősen áttekinthetetlen, ráadásul a végfelhasználóknak szánt magas árak nem tükrözik vissza az OEM-üzletre jellemző árszintet.

A felhasználói piacon még nincs is nagy mennyiség a DDR5-ös RAM-modulokból. Azok egyelőre az új számítógépekben és a notebookokban találhatók meg, ezért a boltokban lévő termékek nagyon drágák. Az OEM-üzletben a szereplők részben közvetlenül a gyártóktól szerzik be a chipeket és a modulokat, ezért teljesen más az árszint. Miután a gyártást folyamatosan növelik, így az árak 2022 első negyedévére normalizálódhatnak, illetve kezdhetnek csökkenni.

A DDR4-es RAM-ok területén a következő hónapokban körülbelül 10 százalékkal mérséklődhetnek az árak. Az elmúlt hónapokban is ez volt a jellemző. A kiskereskedelemben ugyanakkor hetekbe telik majd, amíg az újabb árcsökkenés hatásai érezhetők lesznek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Vanek úr #2
    Azok is csökkenni fognak. Pár napja volt valahol hír, hogy -ha nem jön közbe semmi, akkor- jövő nyár végéig folyamatos árcsökkenésre lehet számítani (hasonló az ok, mint a memóriáknál: a chipek olcsósodnak, mivel lassan telítődnek a piacok). Már csak a GPU-kra kell várni. :)
  • robicarlos6 #1
    SSD árak csökkenjenek már