Gyurkity Péter

Fotókon az Intel grafikus kártyái

A cég törölte egyik változatát, viszont az asztali példányok most fotókon tárulnak elénk.

Az Intel házon belül fejlesztett grafikus kártyáiról nemrég megtudtuk, hogy azokon nem lesznek korlátok, így a játékosok mellett a kriptobányászok is bátran alkalmazhatják majd azokat. Most két további információ jelent meg a várható megoldásokról, képi, illetve szöveges formában.

A cégen belül az Accelerated Computing Systems and Graphics (AXG) csoportot vezető igazgató egy rövid válaszban árulta el a napokban, hogy házon belül már törölték az Xe-HP névre keresztelt vonalat, vagyis az eredetileg elsőként demonstrált, kifejezetten adatközpontokba szánt különálló kártyákat mégsem dobják majd piacra, a tavaly felsorolt 4 helyett tehát mindössze 3 eltérő kategóriában mutatnak majd be saját fejlesztéseket, az egymástól eltérő területeket igyekezvén ezzel lefedni. Ennek megfelelően az Xe-LP, az Xe-HPG, valamint az Xe-HPC küzd majd a vásárlók kegyeiért, sorrendben az integrált és belépő szintű grafikus vezérlők, a játékosoknak szánt asztali és laptopos kártyák, valamint a szuperszámítógépek szegmensében.


Azt nem árulták el, hogy miért döntöttek a fenti lépés mellett, ennek azonban valószínűleg több oka van – ezek egyike, hogy az Xe-HPG tulajdonképpen megfelelő módon skálázható, így ezen megoldásokkal lefedhetik az adatközpontokat is, a HP fogyasztása a jelek szerint nem volt ideális szinten, viszont arról sem feledkezhetünk meg, hogy a Google már megkezdte a YouTube által használt Xeon-chipek lecserélését, így alaposan beszűkül az Intel által lefedni kívánt piac, a példát ugyanis egyéb szereplők is követhetik a közeljövőben. Eközben további képek (és renderek) jelentek meg a zászlóshajónak, valamint az olcsóbb kártyának szánt példányokról, amelyeket a fent beágyazott videóban is megtekinthetünk. Ebben már egy némileg eltérő kinézetet látunk, a NYÁK ugyanis fekete, bár még mindig sorozatgyártás előtti tesztpéldányokról van szó, így a kialakítás még módosulhat.

Az erősebb változat 512 egységre épül, 225 wattos TDP-vel és 16 GB GDDR6-memóriával, amivel ez a típus a Radeon RX6700 és a GeForce RTX 3070 körüli teljesítményt nyújtana. A szerényebb családtag 128 egységet és 8 GB memóriát kapna, 75 wattos TDP-vel, valószínűleg a második negyedévben esedékes megjelenéssel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Lapajka #1
    Egy újabb szép szemfényvesztés... Az Intel GPU chip-eket illetve GPU integrált CPU--kat ugyebár vagy 20 éve gyárt, és nem rosszakat (ha az ár-teljesítmény viszonyt nézzük). A legtöbb PC-vel, amiben Intel CPU integrált GPU is van, lehetett kezdettől játszani, ha nem is highend szinten, de egy alsó közép szinten és nem kellett venni külön VGA-t, tehát igencsak költséghatékony megoldás volt általában. Akinek nem volt pénze egy normális legalább közép szintű vga-ra sem, az vett egy integrált alaplapot vagy CPU-t és boldog volt vele...
    Csúcs szinten pedig megközelítette mindigis az Intel az erős közepes GPU szintet. Alaplapra integrált VGA-t gyártott az Intel szintúgy az utóbbi 20 évben, és aki tesztelte, láthatta hogy jó elektronikák azok is nagyonis. (a piacvezető lapkagyártó multi konszerntől el is várhattuk ezt)
    Nem érik nyilván el a méregdrága elit GPU-k világát, de nem is ez a cél, hanem hogy a legjobb játék is legalább low felbontásban, de játszhatóan megmozduljon. (nyilván nem 15 éves gépen). Tehát semmi újdonság abban, hogy gyárt vga kártyát is az Intel, semmi újdonság a kártya kinézetében sem. Szépek a ventillátorok valóban... de fontos... amúgy elég csúnya...
    Egyáltalán mi jelentősége van, hogy egy videokártya hogy néz ki? Épeszű ember számára semmi. Azonban hogy versenyre kel elit szinten a két naggyal, hát nem tudom, hogy értelme van-e... Ez akkor lenne nagy durranás, ha jelentősen olcsóbb lenne mint az AMD és az Nvidia hasonló kategóriás és generációs termékei. De előre megmondom, nemhogy olcsóbb nem lesz, de sajnos sanszos hogy drágább inkább...
    Utoljára szerkesztette: Lapajka, 2021.11.04. 13:30:35