Berta Sándor

Apple - chipfej­lesztés titokban

A kaliforniai konszern az egyetlen olyan gyártó, amely az okostelefonjaiba, a táblagépeibe és már a számítógépeibe is saját chipeket fejleszt. Tim Millet 2015 óta az Apple platformarchitektúrákért felelős alelnöke és ezáltal ő felügyeli az óriáscégnél a processzorok, valamint az iPhone, iPad és Mac készülékek fejlesztését. A menedzser akkor került a társasághoz, amikor Steve Jobs titokban az első iPhone készüléket fejlesztette ki. Elmondása szerint nagyon szokatlan érzés a vállalatnak dolgozni, mert teljesen másként állnak a fejlesztéshez, mint a Szilícium-völgy más részein. Az óriáscégnél pontosan tudja mindenki, hogy melyik termékhez mit fejlesztenek. Az iPhone készülékek kameráihoz például olyan chipek kellenek, amelyeknél a számítási teljesítmény a kulcsfontosságú. Évekig tartott, amíg elérték ezt a szintet.

Elegendő számítási teljesítményt kell biztosítaniuk és ráadásul azt fenn is kell tartaniuk. Vagyis valóban hasznos funkciókat kell megvalósítaniuk. Ehhez például elengedhetetlen volt a neurális motor. Amikor egy chipre kezdték építeni ezt a motort, akkor a lehetőségeik még nagyon korlátozottak voltak. Ugyanakkor az is nyilvánvalóvá vált a szakemberek számára, hogy a teljesítményben és más területeken is vannak fizikai határok, s azokkal nem lehet játszani.

Bob Borchers, az Apple termékmarketingért felelős alelnöke hozzátette, hogy nagyon körültekintően kell eljárniuk, nem szabad számháborúba belemenniük. Amennyiben az ügyfeleik úgy vélnék, hogy egy plusz tranzisztor jobbá tehet egy eszközt, akkor máris veszítenének. Leszögezte, hogy a chipenként elhelyezhető tranzisztorszám nem minden. Szerinte olyan ez, mint az akkumulátorok piacán a milliamperórákért zajló küzdelem: teljesen bizarr, hiszen ezekkel az értékek csak az akkumulátorkapacitást közlik, holott azt kellene megnézni, hogy milyen célokra akarják használni az adott energiatároló egységet vagy mennyire hatékonyan működik. Ők ezért egyszerűen kommunikálnak, például az üzemidőt közlik: az adott modell 1 napig működik. Ez mindenki számára érthető.

Tim Millet hangsúlyozta, hogy nem csupán a processzorokon kell javítani azért, hogy növelni lehessen az üzemidőt, hiszen a kijelző a döntő tényező. Emellett az akkumulátorok összetételén is folyamatosan javítani lehet és kell. Borchers mindezt azzal egészítette ki, hogy kis lépésenként az iPhone készülékek minden komponensét fejleszteni szeretnék. Azt akarják, hogy az emberek élvezzék az "teljes ételt" és nem mondják azt, hogy "Ez volt életem legjobb paradicsoma, de a saláta többi része borzalmas volt."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!