Gyurkity Péter

Európában már első a Xiaomi

A Samsung gondjai miatt vehették át a vezetést, ez azonban még visszafordulhat.

Nem is olyan rég írtunk arról, hogy a kínai gyártó a második helyre jött fel a globális versenyben, többek között a Huawei ellen meghozott, a mai napig érvényben lévő szankciók miatt. A friss adatok szerint Európában már az első helyet is elhódították, legalábbis a nyár elején.

A Counterpoint Research tette közzé a napokban saját felmérését, amelyben kifejezetten a kontinens főbb számaira koncentrálnak. Ebben leszögezik, hogy június hónapban már a Xiaomi volt az első az okostelefon-gyártók versenyében, míg negyedéves szinten a Samsung meg tudta őrizni vezető pozícióját. Ez leginkább annak volt köszönhető, hogy a dél-korai óriás komoly utánpótlási gondokkal küszködött, ezek miatt május és június folyamán alaposan visszaesett a forgalom, míg a teljes második negyedévre vonatkozóan kénytelenek voltak 31 százalékos részesedéssel megelégedni, ami elmarad a tavaly ilyenkor mért 35 százalékos adattól. A teljes periódusban a Xiaomi 24 százalékos átlagot ért el, ez viszont szintén jól mutatja az emelkedő trendet, így könnyen lehet, hogy nemsokára tartósan is megtartják majd a vezetést.

Ami a többi versenyzőt illeti, ezek nagyjából ugyanazon cégek, mint a többi régióban. Az Apple itt is csak a harmadik helyre volt jó, viszont a cég javítani tudott, ezzel pedig már a piac 20 százalékát mondhatta magáénak. A kereslet erős volt, az iPhone 12 mindenképpen jól sikerült, viszont most az eladások visszaesnek, mielőtt bemutatkozik majd a következő generáció. A negyedik helyen az Oppo tanyázott, amely alig néhány évvel ezelőtt bukkant fel a kontinensen, ők viszont egyetlen év alatt 3-ról jöttek fel 7 százalékra, ami elsősorban a Nord-család és a OnePlus 9 sikerének köszönhető – igaz, a OnePlus itt még külön szereplőként jelenik meg a listán, 3 százalékkal. A Realme a hatodik, a Huawei pedig csak a hetedik helyen volt, nekik már nem sok esélyük maradt.

Egyes vélemények szerint a Samsung gondjai hamarosan megoldódnak, ezzel visszaállhat a korábbi rend, kérdés viszont, hogy meddig tudják majd feltartóztatni a kínai riválist.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #5
    Ezert is lenyeges fejlemeny, hogy amerikaban nem az allam hanem a netes kozossegi cegek vezetik be a szocialis kredit rendszeret, teljesen onkentes alapon. Az ideologiai elnyomas is onkentes, mindenki szabadon valaszthat hogy csatlakozik az antifa/blm csoportokhoz es a CRT vallasahoz vagy tavozik a tarsadalombol. Ezert is modernebb az amerikai BLM fele maoizmus es annak demokrata kormanyzati megjelenese, mint a klasszikus kinai valtozata. Viszont amig az uj amerikai kulturalis forradalommal vannak elfoglalva az USA-ban, addig Kinanak lehetosege van atvenni a vilag vezeto hatalmanak szerepet es az eddigi amerikai demokraciaexport helyett egy uj, kinai rendszert exportalni a vilag minden orszagaba. Afrikaban peldalul mar nagyon jol allnak ezzel.

    "Nem szeretnék dísztópiában élni."

    Mar 2020 januar ota abban el a vilag nyugati resze is, es ez szinte senkit sem zavar. Persze Magyarorszagon elve, ahol meg nem tortent meg a kulturalis forradalom, sokkal kevesbe tunik fel a vilag valtozasa.
  • Gabbbbbbbbbbbb #4
    Én a nyugati szabadságot, vagy annak illúzióját erősen preferálom a szociális kredit rendszerrel és ideológia elnyomással szemben. Nem szeretnék dísztópiában élni.
  • AnuluWork #3
    Mi ezzel a baj? Évezredekig más - pl. a britek, majd több, mint 100 évig az USA - ugyanezt csinálta. Most Kínán a sor, aztán jön majd más.

    A Xiaomi ráadásul elég korrekt áron csinál készülékeket. Persze egyelőre, képesek ők is elszállni árilag, max. azt nem veszed meg.
  • Neocortex #2
    "USA eppen szamolja fel magat"
    mé?
  • kvp #1
    Nincs kulonbseg a kinai cegek kozott. Mindegyik allami iranyitas alatt all. Ha egyet be- vagy kitiltanak, akkor allamilag atrakjak az eroforrasokat egy masikba. Kinaval nem lehet demokratikus gazdasagi versenyt folytatni, sot igazabol semmilyen gazdasagi versenyt sem, mert nyers erobol le tudja nyomni a konkurenciat. Gazdasagi blokadot pedig senki nem akar, mert a nyugati nagytokeseknek meg igy is elonyosebb anyagilag, mint egy uj hideghaboru eseten lenne, lezart hatarokkal es ketfele osztott emberiseggel (kina vs usa). Raadasul az egyetlen realis ellenfel, az USA eppen szamolja fel magat, igy nemsokara Kina legnagyobb tengeren tuli specialis gazdasagi terulete lehet.