Berta Sándor

Leállította a Pepper gyártását a SoftBank

A lassúcska, kerekeken guruló robot egy nagyon drága információs tablet.

2015 júniusában a SoftBank mindössze egyetlen perc alatt értékesített ezer darab Pepper robotot. A körülbelül 1,20 méter magas Peppert nem háztartási segítőnek szánták a szakemberek, hanem olyan társalkodó partnernek, amely felismeri az emberi érzelmeket és reagál is azokra. 2019-ben az Amigo projekt keretében három héten át tesztelték a japán modellt az időskori elbutulásban szenvedő személyek segítőjeként. A gép mozgásgyakorlatokat, memória- és tudástréningeket tartott az érintetteknek, továbbá emlékeztette őket a gyógyszerek bevételére, az étkezés és az ivás fontosságára, valamint a közelgő orvos- és rokonlátogatásokra.

Most a Nikkei Asia értesülései alapján a SoftBank úgy döntött, hogy egyelőre leállítja a Pepper gyártását. Kiderült ugyanakkor, hogy a társaság már tavaly bevezette ezt az intézkedést, mert a csökkenő kereslet miatt egyre több modell maradt a raktárakban.

A Nikkei Asia kérdésére válaszul a Softbank Robotics közölte, hogy azonnal folytatja majd a gyártást, ha azt a kereslet indokolni fogja, de ennek egyelőre semmi jele sincsen. A társaság robotrészlege jelenleg a vállalati ügyfelek számára készíthető hasznos termékek tervezésére és kifejlesztésére összpontosítja a rendelkezésre álló erőforrásokat.

Az 1970 amerikai dollárért megvásárolható Pepper esetében a legnagyobb problémát az jelentette, hogy hiába volt nagyszerű megoldás, de az emberek nem igazán akartak vele kommunikálni. Az ok egyszerű: az alkotók ambíciói sokkal nagyobbak voltak, mint a gép funkciói és intellektuális képességei. A robot mindent megtett, de csak azokra a dolgokra volt képes, amelyekre előzetesen beprogramozták.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!