Nincs egyértelmű támogatása a digitális eurónak

A pénzintézetek egy része a jelenlegi üzleti modelljét félti az új fizetőeszköztől.

Az Európai Központi Bank (EKB) tavaly októberben megerősítette, hogy tanulmányozza a digitális euró bevezetésének lehetőségét és azt tervezi, hogy nyilvános konzultációt és kísérleteket indít. 2020 novemberében az EKB és az eurózónához tartozó 19 állam jegybankjai elsődleges fontosságúnak nevezték a digitális pénz kidolgozását és bevezetését, s kiderült, hogy azt már az idén tesztelnék és jövő év elején bevezetnék. Áprilisban az EKB ismertette az elvégzett nyilvános konzultáció eredményeit. A válaszolók számára a legfontosabbak az adatvédelem (43 százalék), a biztonság (18 százalék), az eurózónában való használat (11 százalék), a költségmentesség (9 százalék) és az offline alkalmazhatóság (8 százalék) voltak.

Christine Lagarde, az EKB elnöke azt nyilatkozta, hogy szeretné öt esztendőn belül bevezetni a digitális eurót. Az erről szóló döntés nyáron születhet meg. Addig a banki vezetőknek, a befektetési alapoknak és más pénzintézeteknek lehetőségük van javaslatokat tenni és kidolgozni, valamint felmérhetik a projekt várható hatásait.

A frankfurti Goethe Egyetem Pénzügyi Tanulmányok Intézete (CFS) felmérése szerint a banki vezetők nem támogatják egyértelműen az új virtuális fizetőeszközt. Közel 75 százalékuk attól tart, hogy az veszélyezteti a pénzintézetük jelenlegi üzleti modelljét. Emellett sokan aggódtak amiatt, hogy a mostaninál nehezebbé válhat a bankok tőkéjének a finanszírozása.

A megkérdezettek 51 százaléka támogatta a digitális euró bevezetését, ugyanakkor a 42 százalékuk határozottan ellenezte azt. A válaszolók 42 százaléka mondta azt, hogy a virtuális fizetőeszköznek "programozhatónak" kell lennie, míg a 35 százalékuk nem tudta megbecsülni, hogy erre szükség lenne-e. A projekt kockázatait a vezetők 43 százaléka közepesnek, míg 31 százalékuk magasnak minősítette. 57 százalékuk tartott attól, hogy a program nem fogja csökkenteni a pénzpolitikai intézkedések hatékonyságát, míg 25 százalékuk ezt elképzelhetőnek nevezte.

Volker Brühl professzor, a CFS illetékes kiemelte, hogy a felmérés világosan megmutatta, hogy a piac számos szereplőjének még nincs világos véleménye a digitális euróról és arról, hogy annak konkrétan milyennek kellene lennie. A szakember úgy vélte, hogy ezért a döntéshozóknak jobban be kellene vonniuk a folyamatba a pénzintézeteket és a pénzügyi szektort. Hubertus Väth, a Frankfurt Main Finance ügyvezetője leszögezte, hogy Európának komoly lemaradása van a digitalizálásban. A digitális euró felgyorsíthatja ezt a felzárkózási folyamatot, ráadásul nem lenne kitéve a kriptovalutákra jellemző szélsőséges árfolyam-ingadozásoknak, ezáltal sokkal kiszámíthatóbb lenne mind a vállalatok, mind a magánszemélyek számára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #7
    Az offline uzemmod kerdese az erdekes, ugyanis ezt jelenleg egyetlen digitalis penznem sem tudja. (se a kriptok, se a kozpontilag kiadottak) Amik elvileg tudjak (kozlekedesi token-ek pl.), azok viszonylag konnyen hamisithatoak.

    A digitalis euro az osszes kereskedelmi bankot kiutne a jelenlegi poziciojabol es az eurot jegyzo kozponti jegybnak kezebe kerulne a teljes euro piac. A kereskedelmi bankoknak megmaradna a tobbi valuta es a kulfoldi (nem EU-s) ertekpapirok kereskedelme. Mivel az offline hasznalat nem igazan megoldhato, a keszpenz is kvazi kikerulne a hasznalatbol, ami vagy nagyban feheritene a gazdasagot (a szurke gazdasag csokkentesevel), tovabba a gazdsag jelentos (fekete) resze atallna mas, offline is hasznalhato valutakra, pl. dollarra vagy yuanra.

    Egyebkent szerintem a teljes europai bankrendszer bedontese nem lenne annyira rossz dolog. Minden a bankrendszerben felhalmozott fedezetlen toke eltunne egyik naprol a masikra es a bankok csak a sajat es a beteteseik tokemennyisegeeig tudnanak hitelezni, mivel a digitalis penz elvileg nem masolhato, tehat nem lehet belole tobbet hitelezni mint amennyi tenylegesen van. Ez megvalositana a tenyleges 100%-os tokefedezetet, ami a teljes jelenlegi bankrendszer megszunesehez vezetne. (bankcsodokon keresztul egeszen amig mar egyszeruen nem erne meg hitelezni) Kerdes, hogy egy ilyen huzas nem jelentene-e a teljes nemzetkozi toke tavozasat az euro-t hasznalo regiobol? (Kina azert teheti meg a digitalis atallast, mert ott nincs banki magantoke, csak egyetlen kozponti jegybank van, ezert a kozponti bizottsag szabadon donthet a yuan mennyisegerol es mivel nem konvertibilis valuta, ezert az ertekerol is, tovabba Kinabol toket kivinni is csak politikai engedellyel, szabalyozott keretek kozott lehet.)
  • Sydra #6
    "a piac módosul és sok új szereplő lép az eddig kis monopoliumuknak tekintett tortaszeletre"
    Itt egy központi szereplő teszi feleslegessé a kereskedelmi bankokat. Vagyis még több hatalom összpontosul majd még kevesebb kézben.
  • peterx #5
    Köszi a válaszokat! :)
  • uwu2020 #4
    A helyes válasz, hogy google, wiki, mert bonyolult, de rövidebben: Az euró, meg a nemzeti valuták nem digitálisak, csak a nyilvántartására, tranzakciók lebonyolítására, ellenőrzésére használnak digitális eszközöket. A digitális pénz magában hordozza ezeket, eleve a létezéséhez kötött, hogy ezeket tudja, nem kell hozzá egyedi banki szoftvereket használni, maga pénz a szoftver.
  • felemelő #3
    Ugye egy digitális pénz sokféle lehet, de potenciálisan egy olyan digitális pénz, amit magánszemélyek egymás között cserélhetnek (a készpénzhez hasonlóan), de interneten át is, fizikai kontaktus nélkül és a bankok kihagyásával... hát az nagy változásokat hozhat,
  • felemelő #2
    Hát igen, akik már bent vannak a tuttiban azok nehezen viselik, ha a piac módosul és sok új szereplő lép az eddig kis monopoliumuknak tekintett tortaszeletre.
  • peterx #1
    Valaki mondja már meg h mi a különbség a "digitális" Euro és a között h a bankszámlámra kapom a munkabért digitális formában és ugyanígy költöm el? Mitől másabb a "digitális" euro? ehez hülye vagyok (vagy túl öreg :D
    Utoljára szerkesztette: peterx, 2021.05.14. 00:09:38