Berta Sándor

Elvárás az adatvédelem a digitális eurónál

Ez a szempont még a biztonságot is megelőzi.

Az Európai Központi Bank (EKB) tavaly októberben megerősítette, hogy tanulmányozza a digitális euró bevezetésének lehetőségét és azt tervezi, hogy nyilvános konzultációt és kísérleteket indít. 2020 novemberében az EKB és az eurózónához tartozó 19 állam jegybankjai elsődleges fontosságúnak nevezték a digitális euró kidolgozását és bevezetését, s kiderült, hogy a fizetőeszközt már az idén tesztelnék és jövő év elején bevezetnék.

Az Európai Központi Bank most ismertette az elvégzett nyilvános konzultáció eredményeit. A válaszolók számára a legfontosabbak az adatvédelem (43 százalék), a biztonság (18 százalék), az eurózónában való használat (11 százalék), a költségmentesség (9 százalék) és az offline alkalmazhatóság (8 százalék) voltak. Fabio Panetta, az EKB igazgatósági tagja kiemelte, hogy a digitális euró csak akkor lehet sikeres, ha az európai polgárok igényeinek megfelel. Ezért a legjobb tudásuk és erejük szerint mindent elkövetnek azért, hogy a fizetőeszköz minden egyes személy és piaci szereplő elvárásainak megfeleljen.

Az adatvédelmet mind a banki szakemberek, mind a felhasználók, különösen a kereskedők és más cégek, a legfontosabbnak tartották. Szintén fontos volt az innovatív szolgáltatások elérhetősége, amelyek megkönnyítik a digitális euróhoz való hozzáférést, illetve a fizetőeszköz zökkenőmentes integrálása a meglévő bank- és fizetési rendszerbe. A megkérdezettek egynegyede vélte úgy, hogy a digitális eurónak gyorsabbá és olcsóbbá kell tennie a határokon átnyúló fizetéseket. Ők azt is szerették volna, hogy - igaz, korlátozásokkal, de - az eurózónán kívül is lehessen használni a megoldást. Ezenkívül felmerült, hogy jó lenne, ha kártyákkal vagy az okostelefonokon is lehetne használni a digitális eurót.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • barret #2
    Mert száz százalékosan lenyomozható!Minden pénzmozgásnak nyoma lesz elvileg.
  • hartmano #1
    Miért lehet jobb ez, mint a jelenlegi EUR? (azon kívűl, hogy nincs bankjegye)