Két táblagépet is piacra dobhat a Xiaomi

A készülékek akár ebben a hónapban is érkezhetnek.

Februárban Lei Jun, a Xiaomi elnök-vezérigazgatója a vállalat nemzetközi Twitter-közösségének szervezett Ask me Anything (AMA) tájékoztató keretében feltett kérdésekre válaszolt. A menedzser által elmondottakból kiderült, hogy a gyártó még az idén piacra dobhat egy új táblagépet.

A menedzser által adott válaszok hosszú ideig kizárólag csak egy videó formájában voltak elérhetők a Weibo kínai közösségi platformon. Később Wang Teng Thomas, a Xiaomi ügyvezető igazgatója megpróbálta pontosítani a válaszokat, de ezzel inkább csak rontott a helyzeten. Többek között az is problémát jelentett, hogy mind a videó, mind a szöveges bejegyzés kínai nyelvű volt. Végül a Tech Geek nevű kínai blogger hozta nyilvánosságra az információkat angol nyelven is, így vált ismertté, hogy az idén érkezhetnek a Xiaomi új táblagépei, amelynek neve Mi Pad 5 és ennek a Pro változata lesz. A Xiaomi táblagép-fejlesztő részlege 2018 óta nem jelentkezett új termékkel, azóta gyakorlatilag Csipkerózsika-álmát alussza.

Két modell érkezhet: a Xiaomi Mi Pad 5 és a Mi Pad 5 Pro, s azok az alkalmazott chipsetben térnek majd el egymástól. A Xiaomi Mi Pad 5 Próba Qualcomm Snapdragon 870 típusú lapka kerül, míg az Mi Pad 5-be a MediaTek Dimensity 1200. A gyártó az Mi Pad 5 Pro készülékbe egy 2K felbontású LCD-kijelzőt épít be, amely támogatni fogja a 144 Hz-es képfrissítési rátát. Ezzel szemben az Mi Pad 5-be beépítendő képernyő képfrissítési rátája 120 Hz lesz. Mind a két modellt ellátják majd egy MIUI for Pad kezelőfelülettel, amely némileg az új Foldable Mi Mix Foldra fog hasonlítani. Lei Jun közölte azt is, hogy a Xiaomi által a kutatás-fejlesztésbe befektetett összeg több tízmilliárd jüant tett ki és a jövőben is hasonló mértékű befektetéseket akarnak végrehajtani. Ezenkívül kifejlesztenek egy teljesen új interaktív alkalmazást, amely elsősorban „a rajongói kultúrával kapcsolatos interakciókra fog összpontosítani”.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • hunbalee #3
    Már 120hz itt is böngészésre meg filmezni aztán nagyon fontos...ahelyett hogy arra mennének hogy minél olcsóbb legyen a gép
  • nlght #2
    Inkább olyan telót csináljanak ami nem péklapát nagyságú és 1 kézzel vezérelhető.
    Faszom csingcsung divatba, már szinte nem lehet kapni 6,2 col alatti telót, pedig már a 6,2 is nagy.
  • zola2000 #1
    Az tényleg jó lenne ha nem a túlárazott Samsung lenne az egyetlen versenyző az android tablet piacon, pár gagyi (techlast/iplay szintű) gyártó mellett.
    Utoljára szerkesztette: zola2000, 2021.04.07. 12:59:14