Berta Sándor

1,4 milliárd dollárért bővíti üzemeit a Global­Foundries

A projekt összesen három gyárat érint.

Azt már február elején kiderült, hogy a GlobalFoundries bővítheti a drezdai létesítményt, mert a chipek iránt kereslet hatalmas. A cél az, hogy a gyártási kapacitást 2025-re a jelenlegi két és félszeresére növeljék meg. Mindez azt jelentené, hogy a mostani évi 400 000 szilíciumostya helyett egymilliót tudnának előállítani. Az ágazati elemzők úgy becsülték, hogy ehhez a társaságnak több mint egymilliárd euróra lenne szüksége.

Most a korábbi információk megerősítést nyertek. Thomas Caulfield, a GlobalFoundries vezetője elmondta, hogy a drezdai, a New York állambeli Máltában lévő és a szingapúri üzemüket 1,4 milliárd dollárért bővítik. A cél a termelés növelése 2022-ig. Az elképzelések alapján a beruházandó összeg egyharmada a cég ügyfeleitől származik majd, akik így akarják biztosítani, hogy a következő esztendőkre is elegendő chip álljon a rendelkezésükre.

A menedzser kiemelte, hogy a mostani chiphiány hátterében a koronavírus-járvány által kiváltott digitalizálási hullám áll. Most egyetlen év alatt nagyobb ugrás történt számos iparágban, mint amihez egyébként normális esetben tíz esztendőre lett volna szükség. A járvány kitörése előtt az ágazat évi 5 százalékos növekedéssel számolt, most már 10 százalékossal. A GlobalFoundries az idei esztendőre 9-10 százalékos bevételnövekedéssel számolt, tavaly a bevétel 5,7 milliárd dollár volt. Caulfield kitért arra is, hogy az eredetileg 2022-re vagy 2023-ra tervezett tőzsdei megjelenésre már az idei év végére vagy a következő esztendő elején sor kerülhet.

Szóba került még, hogy ha a chipek iránti kereslet továbbra is ilyen nagy, akkor a GlobalFoundries újabb gyárat építhet a New York állambeli Máltán. A menedzser rámutatott, hogy az ehhez szükséges területet már megvásárolták.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!