Gyurkity Péter

Az év végén javított az Intel

Hosszú évek után sikerült megállítani az AMD növekedését, ám ez a riválisnak sem fájt.

Az elmúlt néhány hónapban folyamatosan beszámoltunk a PC-s hardveres szegmens fontosabb fejleményeiről, az AMD javuló eredményeiről, valamint az Intel botladozásáról. A friss információk szerint utóbbi cég az év végén tudott végre javítani, kihasználva a teljes piac méretes növekedését.

A cég, amely nem is olyan rég még trükközéssel is megvádolta legnagyobb riválisát, a napokban tette közzé saját negyedéves és éves pénzügyi jelentését, ezt pedig nem sokkal később a Mercury Research saját felmérése követte a sorban. Ez utóbbi alapján kijelenthetjük, hogy bár a teljes évet tekintve az AMD kifejezetten jól szerepelt és folytatta előrenyomulását, az utolsó naptári negyedévben már az Intel tudott ebből picit lecsippenteni, ennek eredményeként pedig az asztali és a noteszgépes szegmensben az AMD részesedése ismét 20 százalék alá süllyedt, miközben a szerverek területén folytatódott a növekedés, bár ez alig 7,1 százalékos arányt jelentett számukra. Az Intel 3 hosszú év után tudott némileg jobb számokat felmutatni, ez viszont nem jelentette azt, hogy a másik vállalat csökkenő bevételre tett volna szert.

Az utolsó negyedév ugyanis szintén nem volt a „normális” időszakok közé sorolható, a globális pandémia miatt alapvetően eltérő körülmények uralkodtak a területen, ennek köszönhetően pedig hatalmas, 20 százalék körüli növekedést mértek az eladások terén. Emiatt volt lehetséges, hogy mindkét szereplő növelni tudta saját bevételét, tehát az Intel javítása nem eredményezte az AMD visszaesését, itt mindössze arról volt szó, hogy előbbi cég kicsit jobban ki tudta aknázni a kínálkozó lehetőségeket. Ebben valószínűleg komoly szerepet játszott, hogy az AMD az olcsóbb termékek szegmensében küszködött inkább a készlethiánnyal, az Intel nemrég pedig arról számolt be, hogy náluk éppen ott javult némileg a helyzet, viszont a hiány várhatóan a nyár végéig velünk lesz majd, nagy enyhülés itt egyhamar nem várható.

Éves szinten az Intel a teljes piac 80,3 százalékát uralta, viszont az AMD 3,7 százalékpontot tudott javítani, így ők 19,6 százalékon álltak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!