Spencer

Júniustól fizetnünk kell a Napsterért

Németország legnagyobb lemezkiadó cége, a Bertelsmann hétfőn bejelentette, hogy tervei szerint az ide nyár elején bevezetik az előfizetéses rendszert a Napsternél. Ennek eredményeként csak azok vehetik majd igénybe az eddig népszerű és ingyenes zenei szolgáltatást, akik kifizetik az előfizetési díjat.

"Meg vagyok győződve róla, hogy júniustól, de legkésőbb júliustól bevezethetjük az előfizetéses rendszert, így megoldódhatnak a szerzői jogokkal kapcsolatos problémák." - nyilatkozta Thomas Middelhoff, a Bertelsmann elnöke.

A Napster szolgáltatást több kiadó és szervezet beperelte, mígnem tavaly a Bertelsmann sokkolva a konkurenciát a Napster mellé állt. A szolgáltatást azért perelték, mert lehetővé teszi, hogy ingyen lehessen letölteni az Internetről olyan zeneszámokat, melyeket szerzői jogok védenek.

A Bertelsmann tavalyi bejelentése óta a Napster felhasználói feszülten várakoztak a pillanatra, amikor a német lemezkiadó bevezeti az előfizetéses rendszert. Egyelőre a szolgáltatás még ingyenes, tehát nem kell fizetni a letöltött, megosztott fájlok után.

Thomas Middelhoff biztos a dolgában, hiszen szerinte a Napster felhasználóinak többsége, akik közül átlagosan 1.6 millió állandóan zenei fájlokat cserélget a rendszeren keresztül, örömmel fizetne a szolgáltatásért.

Thomas Middelhoff szerint a Napster és az Internet
megváltoztatja a zeneiparban már oly régóta használt üzleti modellt

"Piackutatást végeztünk, melyben 20,000 Napster felhasználót kérdeztünk meg. Az eredmények szerint a szolgáltatást igénybevevők hajlandóak lennének fizetni. A zeneipar nem volt felkészülve a megváltozott vásárlói szokások kielégítésére. A kiadók perrel fenyegetőztek, pedig nyilvánvaló, hogy nem citálhatunk bíróság elé 100 millió olyan vevőt, akik ugyan az Internetről is töltenek le zenét, de ugyanakkor lemezeket is vásárolnak, hiszen imádják a muzsikát." - mondta Thomas Middelhoff.

"Úgy döntöttünk, hogy kiállunk a Napster mellett, és egy új, mindenkinek kielégítő üzleti modellt dolgozunk ki." - tette hozzá.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kowajano #5
    hát lehet hogy külföldönn fizetnek érte mért nem kérdezték meg itthon is?
  • Andris #2
    Van már hozzá crack?