SG.hu·

Januárban jön a Libra

Januárban jön a Libra
A kriptovaluta komoly csúszással jelenik meg a piacon.

A Financial Times és a The Information értesülései alapján a Facebook által fejlesztett Libra nevű digitális pénz jövő januárban elérhetővé válik, azonban sokkal korlátozottabb formában, mint ahogy arról eredetileg szó volt. A virtuális fizetőeszköz ugyanis először egyetlen érme formájában lesz hozzáférhető és az teljes mértékben, egy az egyben átváltható lesz az amerikai dollárra. Később a Libra más devizákat is támogatni fog.

A most kiszivárgott elképzelések az jelentik, hogy a Libra Szövetség úgy döntött, hogy olyan digitális, a kormány által támogatott pénzt ad ki, amely lehetővé teszi majd a különböző virtuális fizetőeszközök közötti tranzakciókat. Az új terveket ugyanakkor még a svájci pénzügyi felügyeletnek is jóvá kell hagynia. A lépéssel egyébként a Facebook nyomást gyakorol az Európai Központi Bankra, amely jövőre akarja tesztelni és 2022-ben bevezetni a digitális eurót.

A Libra súlyos helyzetbe került, amikor tavaly októberben kihátrált mögüle a Visa, a Mastercard, a PayPal, a Stripe, az eBay és a Mercado Pago, majd januárban a Vodafone is. Február óta azonban a projektet támogatja a Shopify kanadai elektronikus kereskedelmi platform, márciustól pedig a kriptovaluták kereskedelmével foglalkozó Tagomi Trading LLC. A mostani hír megerősíti azokat a márciusi információt, amely szerint megváltoztatta a Librát a Facebook és úgy döntött, hogy a jövőben a felhasználók a Libra zsetonok mellett az államilag támogatott devizák, például az amerikai dollár és az euró digitális érméit is megszerezhetik majd. Ezáltal a Libra egy olyan átfogó fizetési hálózattá válhat, amelyben számos deviza lesz elérhető.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© kvp2020. 12. 02.. 21:04||#6
A blokklanc technologiat ok a libra tagok kozti fokonyvek szinkronizalasara hasznaljak. Tehat elvileg csak a tagok tobbsegenek egyetertesevel modosithato egy egyenleg. Mint ahogy a facebook, a google es a twitter is kozos rendszert hasznal a politikai okokbol cenzurazando account-ok egyideju torlesere. (szenatusi meghallgatasi jegyzokonyvek alapjan elismertek)

Egyebkent egy igazi vilagkormanynak szuksege van a vilagpenzre. Az viszont egyre biztosabb, hogy vilagkormany elnoket president helyett CEO-nak (ugyvezeto igazgato) fogjak hivni. Ezt hivjak egyebkent vagyoni cenzusnak, tehat egy ember = egy szavazat helyett egy dollar = egy szavazat. igy mivel a vilag 0.00001%-a kezeben van a toke nagyresze (>99.99%) nagyjabol csak nekik lenne ertelmezheto szavazati joguk a jovoben. A fejlett vilagban az emberek jelentos resze ennek ellenere tamogatja ezt az iranyt.
© zola20002020. 12. 02.. 18:31||#5
Szerintem a legtöbb ember simán rábízná ... habár belegondolva ugyanazt írtuk.
© duke2020. 12. 02.. 17:31||#4
Pontosan a faszbuk lenne az utolso utanni szervezet, akire barmilyen penzt erteket rabiznek. Epelmeju ember nem bizna a penzet, egy torvenyeken kivuli, torvenyek felett allo cegre, aki barmikor barmit, torolhet, modosithat, eltuntethet kenye kedve szerint, politikai ideologiai alapon.

Egyszer csak jon az uzenet : TOROLTUK AZ EGYENLEGET, MERT NEM VOLT ELEG LIBERALIS.
© Sydra2020. 12. 01.. 20:42||#3
Ha használ is blokkláncot semmi értelme, mivel semmi olyat nem csinál vele, amit nem lehetne egy bármilyen privát adatbázissal helyettesíteni.
© Kryon2020. 12. 01.. 19:41||#2
Igen, technikai értelemben ez nem kriptovaluta. Mindössze blokklánc technológiát használ, ennyi.
© Sydra2020. 12. 01.. 19:14||#1
Ez nem kriptovaluta abban az értelemben mint a Bitcoin vagy a Cardano. Nem sok értelme van így hívni. Ez Zucc saját pénze, amit bármikor eltüntethet a számládról ha neki nem tetsző dolgot csinálsz. A technikai részleteken lehet vitatkozni, de a lényege ez amit írtam.