Berta Sándor

Biztonsági szempontból vizsgálták négy nagy gyártó 5G-termékeit

A cégek politikai okból ugyan támadhatók, de biztonsági hiányosságok miatt nem.

A 3GPP nevű testület és a GSM Szövetség (GSMA) NESAS nevű hálózati felszerelésekkel kapcsolatos biztonsági programjának keretében az Ericsson, a Huawei, a Nokia és a ZTE lehetővé tette független szakemberek számára, hogy tanulmányozzák a termékfejlesztési folyamataikat és a rendszereihez kínált frissítéseiket. Az eljárásból ugyanakkor hiányoztak a Samsung és a NEC megoldásai.

A NESAS lényege, hogy a különböző gyártók és felszerelés-szállítók független biztonsági vizsgálatnak vetik alá az általuk kínált eszközöket és szoftvereket. Alex Sinclair, a GSMA technológiai vezetője megköszönte a négy cégnek a vizsgálaton való önkéntes részvételt. A szakember hangsúlyozta, hogy a céljuk az, hogy elősegítsék az ágazaton belül annak a kultúrának az elterjedését, amelynél a biztonsági kérdések megválaszolása már a különböző készülékek megtervezésének is a részét képezi.

A NESAS második szakaszában a hálózati felszereléseket szállító vállalatok 5G-termékeit fogják megvizsgálni és minősíteni a független laboratóriumok. Mindegyik eljárás egy kiértékelési jelentéssel zárul le, de a dokumentum nyilvánosságra hozatalát minden esetben rábízzák az adott társaságra. A GSMA 26 tagú vezetésében olyan távközlési konszernnek képviseltetik magukat, mint az América Móvil, az AT&T, a China Mobile, a China Telecom, a China Unicom, a Telefónica és a Verizon. A szervezet összesen 750 mobilszolgáltatót, valamint 200 okostelefon- és telekommunikációs felszerelésgyártót tömörít.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!