Hamisított termékek elleni egységet hozott létre az Amazon

A társaság nagyon komolyan fel akar lépni a jelenséggel szemben.

A CNBC és a TechCrunch értesülései alapján az Amazon megalapította a termékhamisítások elleni egységét, amely segíthet a korábbinál sokkal gyorsabban megtalálni a kereskedelmi platform rendszerében a hamisított árucikkeket és egyúttal bevezetni a szükséges jogi lépéseket. Az Amazon célja egyértelműen az, hogy megakadályozza a hamisított termékek rendszerbe való bekerülését és értékesítését.

Az óriáscég tájékoztatása alapján az új részleg többek között egykori szövetségi ügyészekből, tapasztalt nyomozókból és adatelemzőkből áll. A csoport feladata az, hogy bíróság elé juttassa azokat a vállalatokat, amelyek megpróbálnak hamisított árucikkeket eladni az Amazon oldalán keresztül. Az intézkedések során a társaság a közös vagy független vizsgálatok során együtt akar működni az ismert márkák tulajdonosaival és a bűnüldöző szervezeteket világszerte támogatni akarja a termékhamisítások elleni harcban.

Dharmesh Mehta, az Amazon ügyfélbizalomért és partnertámogatásért felelős alelnöke kifejtette, hogy minden hamisító figyelmét felhívják arra, hogy annyira felelősségre fogják vonni, amennyire csak lehetséges - függetlenül attól, hogy hol próbálja meg értékesíteni a műveit vagy hol tartózkodik. Keményen dolgoznak azon, hogy a bűnüzői hálózatok működését megzavarják és azokat felszámolják. Egyúttal felszólítják a világ kormányait, hogy biztosítsák a bűnüldözők számára a szükséges nyomozati és pénzügyi eszközöket, valamint erőforrásokat.

Tavaly a vállalat több, mint 500 millió dollárt fektetett be a területbe, az alkalmazottai közül pedig több mint 8000 foglalkozik a termékhamisítások elleni küzdelemmel. A hatékony intézkedéseknek köszönhetően sikerült több mint 2,5 millió eladói fiókot zárolni még azelőtt, hogy azok egyetlen hamisított árucikket is értékesíteni tudtak volna. Emellett csak tavaly több mint 6 milliárd termékbejegyzést blokkoltak.

Az Amazon Marketplace egyrészt nagy segítséget jelent a kereskedőknek az árucikkeik eladásában és emiatt nagyobb kínálatból válogathatnak a felhasználók is, de ezzel párhuzamosan megnőtt a visszaélések veszélye is. Az óriáscég tavaly augusztusban elindított a Zero nevű projektjét, amellyel harcot hirdetett az európai termékhamisítás ellen, s a mesterséges intelligencia segítségével tüntetné el a hamisított árucikkeket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!