JohnnyCage

Kínába települnek a notebook gyárak

Több nagy notebook-gyártó készül áttelepíteni a gyárait Kínába, mivel az előállítási költségek ott lennének a legalcsonyabbak. Ha ez megtörténik, a cégek mellett a vásárlók is jól járnak majd, mivel a notebookok ára jelentősen csökkenne.

A legjelentősebb tajvani notebook-gyártók, amelyek termékeit világszerte a legnagyobb márkanevek alatt értékesítik, a jövő évtől részben Kínába telepítik gyáregységeiket. Egyelőre csak egyes alkatrészek gyártása, és az összeszerelés folyna Kínában, mivel a komplett kínai gyártás illegális lenne. A tajvani cégek szeretnék elérni, hogy a törvényeket oly módon változtassa meg a kormány, hogy lehetőségük legyen komplett gépek kínai gyártására.

A múlt hónap végén a tajvani Quanta, amely a Dell, a Gateway és az Apple hordozható gépei gyártja, valamint néhány másik cég ajánlatot kapott a tajvani kormánytól, hogy fektessen 26 millió dollárt egy olyan gyár építésébe, amely alaplapokat, számítógép-házakat és egyéb részegységeket állítana elő Shanghai-ban. A gyár 2001 második negyedévében kezdi el működését.

A First International Computer, amely a Hewlett-Packard notebookjait gyártja, még március vége előtt megnyitja kínai gyárát. A Compal, az ACER és az Arima is hasonló, Shanghai-i, vagy dél-kínai tervekről számolt be a napokban.

A tajvani Commercial Times ezenkívül úgy tudja, hogy az Inventec is hasonló lépést tervez. Az Inventec kínai gyára havonta 200 ezer darab notebookot fog gyártani a Compaq márkaneve alatt.

A kínai gyártás az egész notebook iparnak jókora lendületet adhatna. Az alacsonyabb előállítási költségekből mind a gyártónak, mind a felhasználónak előnye származna. Mivel csökken az előállítási költség, a gyártó engedhet az árból, és esetleg még így is több haszna marad az adott terméken. A vásárló szemszögéből a vételár az érdekes, ami csökkent, így a vásárló is elégedett lehet. Manapság a notebookoknak sajnos még elég borsos az ára. Amennyiben ez az ár végre megfizethető kategóriába csökken, a gyártók jelentős kereslet-növekedéssel is számolhatnak, tehát kétszeresen is jóljártak.

A gyártási költségek csökkentését két tényező tenné lehetővé. Az egyik az, hogy a kínai munkaerő sokkal olcsóbb, mint a tajvani. Ennél kevésbé fontos a másik tényező, hogy Kínában a szükséges alapanyagok, valamint az energia is olcsóbb, bár a különbség ezen a téren nem jelentős.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!