SG.hu·

Az 5G miatt nő majd a szerverközpontok áramfogyasztása

Az 5G miatt nõ majd a szerver­központok áramfogyasztása
Az új szabvány tovább növeli a létesítmények leterheltségét.

Az E.on számára készített tanulmány szerint az 5G szabvány miatt a következő évben jelentős mértékben növekedni fog a szervercentrumok áramfogyasztása és eléri majd a 3,8 milliárd kilowattórát. Ez akár több nagyméretű, milliós lélekszámú város egy éven át való ellátására is elegendő árammennyiség.

A számítógépközpontok energiaigénye már most is jelentős mértékben emelkedik, ezt erősíti majd fel a következő esztendőkben az 5G fokozatos elterjedése. A düsseldorfi székhelyű holding számára készített és a Die Zeit birtokába került anyagban többek között azt írták a szakemberek, hogy a 3,8 milliárd kilowattórás áramfogyasztás-növekedés 2025-ig fog megvalósulni. A tanulmány készítői kiemelték, hogy a szervercentrumok már most is a legnagyobb áramfogyasztó létesítmények közé tartoznak: több mint kétmillió szerver ugyanis körülbelül 13 milliárd kilowattóra áramot alakít át hővé, majd ad le. Az E.on nagy potenciált lát abban, hogy ezt hőmennyiséget bevonják a lakótelepek és egész városrészek hőellátásába.

A kutatók rámutattak arra is, hogy a vállalatok saját 5G-hálózatai, az önállóan közlekedő autók, a távgyógyászat és a mezőgazdaság 5G-igényei miatt szükség lesz számos kisebb számítógép-központ felépítésére, amelyek gyakran közbenső állomásként fognak szolgálni a nagyobb központi létesítmények felé.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© zola20002019. 12. 23.. 22:27||#5
"this meme is nothing just a memory"
© Sydra2019. 12. 22.. 13:53||#4
Ok boomer.
© prometheus132019. 12. 21.. 09:10||#3
Elég lenne, ha megtanulnál olvasni...
© Sydra2019. 12. 20.. 11:16||#2
Az ilyen cikkek politikai cikkek. Ezeket "Úristen, mind meghalunk!" szájízzel kell olvasni.
© kvp2019. 12. 20.. 03:45||#1
A nagyobb elerheto savszelesseg varhatoan tobb adat atvitelet jelenti, ami nagyobb szerverforgalmat es ezzel magasabb energiafogyasztast jelent. Captain Obvious meglatogatott nehany a nemeteknek dolgozo brit tudost?