Franczy

TDK VeloCD 16/10/40 CD-író

A Yamaha után most a leginkább különböző CD lemezeiről híres TDK is bemutatta saját márkajelzésével ellátott CD-író eszközét, mellyel immár tizenhatszoros sebességgel írhatók a megfelelő CD lemezek.

A TDK új CD-írója egyébként a Sanyo cég által kifejlesztett hardverre épül, így ebből következik, hogy ez a meghajtó is el van látva BURN-Proof támogatással, valamint 2 MB-os méretű pufferrel. A TDK VeloCD 16/10/40 típusú CD-író a megfelelő minőségű lemezeket tizenhatszoros sebesség mellett körülbelül öt perc alatt írja meg, míg a harminckétszeres digitális audio grab funkció révén egy 3 perces zeneszámot megközelítőleg hat másodperc alatt szed le egy lemezről. Ezen említett képességei révén tehát egyértelművé válik, hogy az új TDK CD-író még az ezen a téren felmerülő legnagyobb igényeket is képes kielégíteni, de nézzük át röviden, hogy mit ígér a hivatalos sajtóanyag a remélhetően hamarosan Magyarországon is elérhetővé váló eszközről:



  • Kiváló minőségű és sebességű grab funkció
    A TDK-nak a digitális audio eszközök terén szerzett óriási tapasztalatának köszönhetően a VeloCD 16/10/40-es típusú CD-író abszolút bit-helyes, harminckétszeres sebességű audio grabbelésre képes. Használatával elkerülhető a manapság kapható CD-ROM és DVD-ROM eszközök esetében tapasztalható hosszadalmas és nem kielégítő minőségű grabbelési folyamat, hiszen pillanatok alatt rendelkezésünkre áll a hibátlanul grabbelt CD audio track.

  • Nincs több elrontott CD lemez
    A BURN-Proof (Buffer Under RuN proof) technológia segítségével elkerülhetők az eddigi kellemetlen buffer underrun jelenségek, vagyis amikor az adatfolyam megszakadása miatt a CD írás folyamata megáll és így az adott lemez is tönkremegy. Amikor kiürül az adatpuffer, akkor a lézer kikapcsol, és amikor újra stabil az adatfolyam, akkor az írás nagyon pontosan az adott kikapcsolás pozíciójától újra folytatódik.

  • Gyors CD-újraírási képesség
    A TDK új VeloCD eszköze a High Speed logoval ellátott megfelelő újraírható CD-RW lemezeket tízszeres sebességgel képes írni, és erre egy lemez esetében legalább ezerszer van lehetőség.

  • Kiváló mellékelt szoftverek
    Az új TDK CD-író mellé megkapjuk a TDK saját fejlesztésű CD Blender szoftverét, a nagytudású CD-író programot, a Nero 5.0-t, valamint az InCD elnevezésű packet írást támogató programot.
  • Hozzászólások

    A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
    Bejelentkezéshez klikk ide
    (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
    Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!