Gyurkity Péter

Frissült a Huawei hajlítható telefonja

A csúszás időszaka alatt a kivitel és a hardver is módosult, így jöhet a piaci megjelenés.

Az első, immár mainstream, jól ismert gyártó által bemutatott hajlítható okostelefon nem túl sikeres rajtja a többieket is meggyőzte arról, hogy itt óvatosan kell eljárniuk, így a Samsung után a Huawei is gyorsan úgy döntött, hogy picit vár még a debütálással. Már közel vagyunk a szeptemberi bemutatókhoz, így nem túl meglepő, hogy a kínai rivális szép csendben frissítette saját megoldását, az eredményt pedig most egy videóban tekinthetjük meg.

A felvételen közelebbről is szemügyre vehetjük a Mate X típust, amely mind külsejét, mind pedig a belső komponenseket illetően módosult az eredeti változathoz képest. Maga kivitel eddig is eltérő volt attól, amit a Samsung alkalmazott saját, gyorsan visszahívott fejlesztésén, itt ugyanis összehajtott állapotban is egy meglehetősen nagy, hagyományosnak mondható kijelzőre támaszkodhatunk, amelyet a készülék kihajtásával varázsolhatunk még méretesebbé. A jelek szerint a mérnökök az utóbbi hónapokban azon dolgoztak, hogy a forgópántot tegyék még megbízhatóbbá, időtállóbbá, egyben pedig kevésbé észrevehetővé, a telefon pedig meglehetősen jó benyomást kelt, legalábbis az első, viszonylag rövid ismertető alatt.


Eközben azonban a hardver is frissült, hiszen a csúcskategóriás teljesítményt immár a még hivatalosan be sem jelentett Kirin 990 chip biztosítja, amely minden bizonnyal a szintén ősszel bemutatkozó Mate 30 és Mate 30 Pro típusokban debütál majd. A képkészítés terén a telefon a P30 Pro kameramodulját kapta meg, amely az RYYB-mátrix révén picit módosítja a képeken megjelenő színeket, ám sokat segít a nem optimális fényviszonyok mellett, míg a hálózati elérés tekintetében az 5G megfelelő támogatása sem jelent majd gondot, itt tehát „mindössze” az ehhez ugyanúgy elengedhetetlen hálózati infrastruktúrára lesz szükségünk az új élményhez.

A hivatalos megjelenés októberben esedékes, ekkor az okostelefonok egy új szegmensében indul majd el az éles küzdelem, egyelőre két résztvevő, a Samsung és a Huawei között.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zoliz #3
    Számomra a rücskös (gombás?) kéz visszataszítóbb és félelmet keltőbb..
  • kékherceg #2
    Vajon hány évet él meg ez a hajlítható technológia, mert nem ez tűnik a jövőnek...
  • Ellaberin #1
    Biztosan lesz rá vevő, de engem nem győzött meg. Lesz ez még jobb is.