Gyurkity Péter

Komoly csapás az Apple-re a kereskedelmi háború

A tábláknál és az okosóráknál vezetnek, ez azonban nem lesz elég.

Az Apple eddig meglehetősen jól vészelte át az amerikai-kínai kereskedelmi háború viszontagságait, a vámok és tarifák legnagyobb részét lenyelték, a végfelhasználói árak egyszerű növelése helyett. Amennyiben azonban tovább élesedik a helyzet a két nagyhatalom között, ők is további lépésekre kényszerülnek majd, hogy elkerüljék a nagyobb galibát.

Trump elnök szeptember elejétől újabb 10 százalékos tarifát vet ki további 300 milliárd dollár értékű kínai importra, amelyben az Apple készülékei is megtalálhatók. Kína erre úgy felelt, hogy felhagynak az amerikai mezőgazdasági termékek importjával (amelynek komoly növeléséről még júniusban állapodtak meg) eközben azonban az okostelefonok terén is jól látszanak a tátongó sebek, hiszen az Apple maga is csökkenő telefonos bevételről volt kénytelen beszámolni, miközben a viselhető termékek piacán még mindig növekedni tudtak. Az 1 billió dolláros értéket nagyjából 1 teljes év után haladták meg a tőzsdén, most azonban egy újabb visszaesés következhet a sorban, amennyiben pedig nem hárítják át az újabb költségeket a vásárlókra, a profit jövőre már 7 százalékkal eshet. Nem véletlen, hogy a gyártási folyamatok egy részét Indiába helyezik át, ez némi segítséget nyújthat.

Nagyjából egy hónapra vagyunk az idei telefonos generáció bemutatkozásától, erre azonban egy friss kijelentés szerint egészen pontosan szeptember 10-én kerül majd sor, 3 napra rá az előrendelés is megindulhat, hogy a megjelenés szeptember 20-án valósuljon meg. A cég számára fontos tény, hogy a táblák piacán még mindig vezetik a rangsort, itt a második negyedben a 32,2 millió táblából 12,3 milliót ők szállítottak le, amivel a szegmens 38 százalékát mondhatták magukénak. Az okosórák területén szintén jól állnak, hiszen az egyébként egy év alatt 44 százalékot ugró piac csaknem felét uralták, picit növelve előnyüket a Samsung és a Fitbit megoldásaival szemben.

Meglátjuk, miként alakul a nagy versenyfutás az év további részében – amennyiben itt komoly válság, esetleg kisebb recesszió következik be, ezt nyilván mindenki meg fogja érezni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dyra #6
    Gondolom te is kicsi árréssel dolgozol.
  • M0RN1NGST4R #5
    rohanok is venni valami többszörösen túlárazott szart a termékeik közül.
  • Sequoyah #4
    Nem hiszem hogy az USA kormany egy konnycseppet is hullatna. Eppen azon dolgoznak hogy hogyan kenyszerithetnek ki hogy az Apple, es mas hasonlo cegek hazavigyek a gyartasukat.
  • shaddam #3
    Pala
  • nlght #2
    "Az Apple eddig meglehetősen jól vészelte át az amerikai-kínai kereskedelmi háború viszontagságait, a vámok és tarifák legnagyobb részét lenyelték, a végfelhasználói árak egyszerű növelése helyett"

    Most mindenki fejezze ki a sajnálkozását, mert szegény Apple-nek csökkent az alapból 40-60%-os profitja. Az egész világ szégyellje magát!
  • RelakS][ #1
    Tábla? Milyen tábla? Interaktív iskolai tábla? Vagy csak valaki lefordította a Tablet-et?