Berta Sándor

13 ezer dolláros objektív 95 dollárért

A nagy online platformok leárazásaiba néha hiba csúszik, de nem mindegyik cég hajlandó elismerni a dolgot és eladni a termékeket a meghirdetett áron.

Az Amazon nemrég tartotta meg a Prime Day nevű eseményt, amelynek keretében komoly akciókra került sor. A leárazásokat intéző csapat tagjainak rendkívül sok dolguk van és emiatt nagyon túlterheltek. Éppen ezért előfordul, hogy hiba, félreütés csúszik az új árazásba.

A PetaPixel írása szerint az Amazonnál nem egy termék árazásával volt probléma, hanem több digitális kamera és kiegészítő is furcsa új árat kapott. Mindegyik termék 94,48 dollár lett - függetlenül az eredeti ártól. Így a Sony a6000 digitális kamera eredetileg 548 dollárba, a Fujifilm X100F csomag 1299 dollárba, míg a Canon EOS R csomag 2098 dollárba került. De az igazi kuriózumot a Canon EF 800mm f/5.6L IS USM Super teleobjektív jelentette, amelynek az eredeti ára 13 000 dollár volt. (Azaz 3,7 millió forint helyett 28 ezer forint volt az ár.) A hibák a felhasználóknak is feltűntek és sokan meg is rendelték a hirtelen rendkívül olcsóvá vált digitális kamerákat és kiegészítőket.


A vásárlók attól tarthattak és joggal, hogy a megrendeléseiket - hibára hivatkozva - az Amazon vissza fogja mondani. Nos, ehelyett az történt, hogy a társaság nem törölte a rendeléseket, hanem az adott áron számlázta ki az eszközöket és ki is szállította azokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sequoyah #17
    A visszaküldött termékeknél egy olyan gyakorlat is van egyébként, hogy válogatás nélkül bedobozolják, és az értéke törekéért aukción elpasszolják bárkinek

    Most hogy ezeket gugliztam inkabb ez utobbit latom jellemzonek, szoval ez a kidobott TV inkabb a kivetel lehet, mint a szabaly.

    Viszont, ha más tulajdonát semmisítenék meg, akkor nem az Amazont macerálnák vele.

    A cikk alapjan nem tudjak, es nem is erdekelte hogy kinek a tulajdona. Csak azt latjak hogy az Amazonos raktarakban tortenik amazonos dolgozok altal.
    Ha jol ertem akkor eladokent jo elore megjelolheted hogy mi legyen az el nem adott / visszakuldott termekek sorsa. Talaltam olyan cikket ahol valaki arra panaszkodott hogy kidobasra jelolte be, legalabbis o ugy hitte hogy az kidobast jelent, ehelyett az Amazon elpasszolta ami nagyon nem tetszett neki...


    Magára a forrásra gondoltam, hogy ezek az oldalak nem Józsika blogja szinten vannak, nem full konteó, van valóságalapja, amire lehet építeni.

    Persze nem is hazugsagrol van szo, csak messze nem a teljes igazsagrol. Egyetlen raktar kvazi egyetlen estejerol van szo, ami finoman szolva sem reprezentetiv felmeres. Es meg nevesebb oldalak is "kikerekitik" az igazsagot hogy jobban nezzen ki a cikk:D

    Ugy altalaban gyanus hogy ha egy nem "breaking news", vagyis napi tortenesrol hirtelen egyszerre cikkez mindenki. Az Amazon mar igy mukodik evek oda, semmi ujdonsag nincs ebben, megis majus 13-an cikkezik rola mindenki:D Gyanus hogy nem az osszes ujsag egymastol fuggetlen oknyomozo riportja keszult el pont egyszerre...
  • wraithLord #16
    Igen, persze, nem kell készpénznek venni, én sem vettem annak, hogy ez korrektül van leközölve. Amit leírsz (és a link leír), az egy jó magyarázat a megsemmítgetésre.
    Viszont, ha más tulajdonát semmisítenék meg, akkor nem az Amazont macerálnák vele. Ebből indultam ki. Magára a forrásra gondoltam, hogy ezek az oldalak nem Józsika blogja szinten vannak, nem full konteó, van valóságalapja, amire lehet építeni.

    A visszaküldött termékeknél egy olyan gyakorlat is van egyébként, hogy válogatás nélkül bedobozolják, és az értéke törekéért aukción elpasszolják bárkinek, aztán aki megveszi, annak zsákbamacska, hogy mennyit nyert vele. Ez persze attól függ, hogy mik kerültek a csomagba.
  • Sequoyah #15
    mi a frászról szól az a "nem pár hanem egy hír több médium által lehozva"?

    Arrol hogy megjelent egy cikk egyetlen ujsagnal, az osszes tobbi hiroldal gyakorlatilag csak lemasolta azt, anelkul hogy kulonosebben ellenorizte volna a forrast. Mivel latszolag mindenki ugyanazt irja, ezert ugy tunik mint ha valami nagy megkerdojelezhetetlen igazsag lenne. De igazabol meg mindig csak egyetlen forrasrol van szo...
    Itt van egy olyan hiroldal ahol viszont utananeztek a forrasnak, es szolgalnak tovabbi magyarazattal is:
    https://the-digital-reader.com/2019/05/12/does-amazon-france-really-destroy-millions-of-products-yes-but/

    Más tulajdonát semmisítik meg?

    Gyakran igen. Az elado donthet ugy hogy hozza mar ne vigyek vissza, mert azt a postakoltseget is neki kene fizetni, plusz egyeb komplikaciot, inkabb dobjak csak ki. Ez el nem adott/visszavitt termekek kidobasa az nem egy Amazonos kulonlegesseg, sok-sok elado es uzlet csinalja ugyanezt. A logika kb ugyan az mint amiert inkabb kiszallitjak a $95-os szuperobjektivet. A veszteseg lenyelese kevesebbe kerul mint a visszaszallitas menedzselese.


    Wholesale vs. Direct-to-Consumer Amazon strategy

    Koszi a linket, igy mar tiszta, ez alapjan igazad van. Ez esetben meg kell nezni a fenti akcios termekek oldalat, bar igy gyors kereses utan azt latom hogy by Fuji es by Canon mind.
  • wraithLord #14
    Érdekes, pedig van Amazon Marketplace is, és Amazon Retail is.
    Ha pedig nem foglalkozik viszonteladással - amit egyébiránt az Amazon Retail jelent - akkor mi a frászról szól az a "nem pár hanem egy hír több médium által lehozva"? Más tulajdonát semmisítik meg? Nem lógna egy picit a lóláb, ha ez történne? Nem a Hírcsárda.hu-t linkeltem be. Egyébként nagyon köszi a szemfüles szemantikai korrekciót, gondoltam, hogy ugyanaz a hír, mert nagyjából ugyanakkor jelentek meg. Utoljára tavaly júniusban volt erről szó...

    De, az Amazon foglalkozik viszonteladással. Közös megegyezés alapján felvásárolja más cégek termékeit, és viszonteladja.
    Wholesale vs. Direct-to-Consumer Amazon strategy

    Van kismillió termék az Amazonon, amihez az van írva, hogy "Dispatched from and sold by Amazon". Ja, és nem Amazon márkájú. Ami nem az Amazon tulajdona, hanem csak közvetít, ahhoz az van írva, hogy "dispatched from and sold by XY". Vagy ha az Amazon raktárából szállítják ki, akkor "Sold by XY and Fulfilled by Amazon".
  • Sequoyah #13
    Nem, nem foglalkozik viszonteladassal. Nincsen tulajdonjoguk az aru folott amit az oldalukon latsz. Kiveve persze az eleve Amazon altal arult termekeket, pl az AmazonBasics-es cuccokat (elemek, pelenkak stb...).
    Ami nem kozvetlenul Amazon-os, tehat Amazon markaju termek, az mind-mind egy az Amazontol fuggetlen elado altal kerult meghirdetesre az Amazonon- es ok felelnek az arazasert, a postazasert es mindenert.

    Az ne kavarjon meg, hogy vannak plusz szolgaltatasaik, tehat te eladokent FIZETHETSZ az Amazonnak azert hogy Prime termekkent a raktarjaiba letehesd oket, es igy 1 nap alatt kiszallitsak helyetted, stb...


    A linkjeiden pedig nem "par" hir talalhato, hanem egyetlen hir, amit aztan tobb oldal is atvett.
  • wraithLord #12
    Az Amazon kereskedelemmel, viszonteladással is foglalkozik (amellett, hogy egy komplett tech cég). Nem véletlenül van több országban több raktártelepe. Nem csak közvetít eladó és vevő között, és a telepek nem csak arra valók, hogy ha az eladó nem akar logisztikával foglalkozni, akkor az Amazon megcsinálja helyette.
    Az Amazon nem eBay, AliExpress vagy Vatera. Ha az lenne, nyilván nem terjednének ilyen hírek, mert semmi értelme sem lenne.

    Itt van egy pár ilyen témájú idei hír (de nem most kezdődött):

    DailyMail
    BusinessInsider
    RetailDetail
  • Sequoyah #11
    Nem hinnem hogy az Amazonnak barmi koze lenne ehhez. Az Amazon csak egy platform, amin akar te is arulhatod a termekeidet. Es ha te eladasra felrakod a hazikeszitesu gyertyaidat, de 1000Ft helyett 100Ft-ot allitasz be, annak az Amazonhoz semmi koze. Te fogsz 100Ft-ot kapni erte.
  • Sequoyah #10
    Ja persze az lesz, lehet ki is rugjak, vagy elkuldik krumplit pucolni. De a penzugyi veszteseget azt a cegnek maganak kell alnia altalaban ilyen esetekben.
  • wraithLord #9
    Értettem én (azt hittem, lejött a kommentből), csak kicsit furcsán van leírva.

    ------
    Ha igaz az, hogy az Amazon rendszeresen semmisít meg többmillió dollárnyi eladatlan árut, akkor nem hinném, hogy akkora veszteség éri őket pár ilyen akció miatt.
  • ostoros #8
    Nyugi, lesz bűnbak.