Gyurkity Péter

Itt a Huawei új csúcs-párosa

A kamerák és a teljesítmény lesz előtérben, a cég tovább terjeszkedne.

Az elmúlt hónapokban számos alkalommal jelent meg külsős értesülés, illetve kiszivárogtatás a Huawei soron következő csúcskategóriás párosáról. Most végre a hivatalos bejelentésre is sort kerítettek, így a legtöbb részlet ismertté vált. Ebből rögtön kiderült, hogy mely tulajdonságokat emelnék a figyelem középpontjába.

A vezető kínai gyártó hivatalos oldalán mindkét típus jellemzőit megtaláljuk, amelyet az ilyenkor szokásos képek és sajtóanyag egészít ki. Eszerint a Huawei P30 némileg szerényebb hardvert és kamerákat kapott, viszont itt sem kell szégyenkeznie a cégnek, hiszen a nagyon vékony káva, a 7 réteget alkalmazó, kaméleonszerű hátlap, valamint az esőcsepp formájú bevágás mellett a 6,1 hüvelykes OLED-kijelzőbe épített hangzás (Acoustic Display Technology), IP53-minősítés, az 1080 x 2340 pixel felbontás, a 19,5:9-es képarány, valamint egy 3650 mAh-s akkumulátor szerepel a listán. A teljesítményről itt is a Kirin 980 chip gondoskodik, amely annak idején a Mate 20 típusban is felbukkant, ehhez viszont itt 6 GB RAM, 128 GB-os tároló, hátoldali tripla-kamera (40, 20, 8 megapixel), illetve egy 32 megapixeles szelfikamera csatlakozik. A 3x-os optikai zoomot kínáló típus 5 eltérő színben jelenik meg, ára 799 euró lesz, a kiszállítás április 5-én indul.


A Huawei P30 Pro ehhez képest már egyszerre 4 kamerát hordoz a hátlapján, így 10x-es optikai zoom funkciót és kedvezőtlen fényviszonyok mellett is kiemelkedő minőséget kínál, legalábbis a gyártó szerint. A külső a fém és az üveg egyvelege, itt megmaradt az 5 eltérő szín és a Kirin 980 chip, viszont a picit hajlított kijelző már 6,5 hüvelykes, míg a memória mérete 8 GB-ra ugrik, amihez egy 128 vagy 256 GB-os, a cég által promotált nanoSD révén tovább bővíthető tároló sorakozik fel. Az akkumulátor szintén némileg nagyobb lesz, ez ugyanis már egy 4200 mAh-s egység, míg a burkolat az IP68-minősítést érdemelte ki. Megjelenik továbbá a vezetéknélküli töltés, a sztereó hangszórók, miközben a hagyományos jack-dugó itt már lemaradt a listáról. Mindkét típuson a kijelzőbe integrálták az ujjlenyomat-olvasót, a szoftveres oldalon pedig ugyanúgy az Android 9 Pie és az EMUI 9.1 fut.

A Pro a tároló méretétől függően 1000 és 1100 eurót kóstál majd, az előrendelés lehetősége itt is él, viszont az első példányokat szintén április 5-től szállítják majd ki.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #3
    A mostani telók hatalmasak. A teljes képernyő miatt már nincs fizikai gomb sem, aminek az előnyét viszont nem mindegyik gyártó tudja kihasználni.
    Szerintem a legfontosabb kérdés manapság, amiről kevesen beszélnek, a noccs, meg a kamerák, meg akármi helyett, hogy mennyire kezelhető egy gyártó gesztus vezérlési megoldása.

    Ha nincs fizikai gomb, de mellette hatalmas a képernő, ha egy kézben tartja az ember őket, akkor a legtöbb megoldásnál megy a bénázás, vagy majdnem elejted, vagy félre nyomsz.
    Szerintem amit eddig láttam, abból a Xiaomi MiUI-je adja a legergonómikusabb megoldást.
  • bmw #2
    En most gondolkodom az s10e-n. Mert nincs mas hasznalhato meretu telo...
    Nem tetszik noccccs meg a kameralyuk sem ( meg az uveg hatlap sem ) de hat kell masik telo mert a L650em mar szinte csak dumalni jo...
  • igazamvanvagyig #1
    Azer szepen jon vissza a Nokia.Mindegyik idiota gyarto csinalja a gusztustalabbnal gusztustalabb kivagasokat,lyukakat,notch-okat most konnyi kihasznalni.nokia 8,9 normalis kijelzo.Persze ha az emberek nem lennenek ilyen igenytelenek es nem vennek akkor hamar beszuntetnek ezeket.
    Vegul is az embereknek mindegy mit vesznek,mindent eladnak a gagyit is meg a minoseget is,igy van ez kajaban,autoban mindenben,veszik a megbizhatot is meg a megbizhatatlant is.