SG.hu·

San Francisco megtiltotta az arcfelismerő rendszerek alkalmazását

San Francisco megtiltotta az arcfelismerõ rendszerek alkalmazását
A városi tanács döntése az összes helyi hivatalra vonatkozik.

A BBC és a The New York Times rámutatott, hogy San Francisco az első város az Amerikai Egyesült Államokban, amely kifejezetten megtiltotta a helyi hatóságoknak az arcfelismerő rendszerek használatát. A döntést 8 igen és 1 nem voks mellett elfogadó testület azzal érvelt, hogy nagy annak a veszélye, hogy az arcok azonosítására alkalmazott programok megsértik a polgárok jogait, míg azok az előnyök, amelyeket ezek a megoldások a bűnüldözők számára kínálnak, kevésbé jelentősek. A veszélyek közé tartozik a rasszista igazságtalanságok felerősítése és az is, hogy elveszhet annak lehetősége, hogy a város lakosai a kormányzat állandó ellenőrzése nélkül élhessenek.

Az arcfelismerő rendszerek alkalmazásának a tilalma nem teljes körű, mert a szövetségi hatóságokra és az általuk üzemeltetett létesítményekre, így például a Szövetségi Nyomozó Irodára (FBI) és a repülőterekre vagy a kikötőkre nem terjed ki.

A jelenlegi arcfelismerő rendszerek - pont azért, mert nem elég pontosak és megbízhatók - akár ártatlan személyeket is börtönbe juttathatnak. Az American Civil Liberties Union (ACLU) nevű nonprofit szervezet arra hívta fel a figyelmet, hogy a technika segítségével a közvélemény válogatás és konkrét gyanú vagy nyom nélkül ellenőrizhető lesz. A másik oldalon természetesen elhangzottak azok az érvek, hogy az arcfelismerő rendszerek segítenek a rendőrségnek a bűnözés elleni harcban és növelik a biztonságot.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© kvp2019. 05. 17.. 11:34||#12
"Agyhullámokra kellene alapozni az azonosítást."

Ez meg fejre rogzitett elektrodas EEG-vel sem megoldhato, mert az emberi agyhullamok attol fuggnek, hogy eppen mire gondolunk. Nincs orajel, tehat teljes mertekben az adatokat lehet merni. Raadasul olyan gyorsan valtoznak a kapcsolatok, hogy akar masnap mar mast mersz. Jelenleg csak az aktivitas osszeget lehet merni, ami szamitogepek eseten kb. a konnektorbol felvett aram meresenek felel meg. Merheto es elemezheto, lehet belole kovetkeztetni sokmindenre, de egyedi azonositasra alkalmatlan.
© end32019. 05. 17.. 10:51||#11
Külsődleges megjelenésre, fotókra, videókra és képfeldolgozással azonosítani valakit soha nem lesz teljes-értékű megoldás. Agyhullámokra kellene alapozni az azonosítást. (Minden számítógépnek van órajel-eltérés mérésen alapuló 100 %-os egyedi azonosíthatósága, - az emberi "bioszámítógépet" is lehetne hasonlóképpen azonosítani. - Csak ki kell dolgozni a megfelelő szenzorokat hozzá és beépíteni a mobilokba. (Utána már nem lesz lehetőség többé a kiszűrésnél rasszizmus indokkal v. más f*szsággal kikerülni a bűnüldözést.)
© Sir Cryalot2019. 05. 16.. 22:55||#10
Ezt a hírt úgy tálalták nyugati outletekben hogy ez is azt bizony hogy már komolyan veszik a privacyt a völgyben. LOL. "nemfullofshit"
© Sir Cryalot2019. 05. 16.. 22:47||#9
A lényeg hogy az nem megbecsülés amit az elmezavarosoktól kapni fognak a színesbőrűek és a saját érdekükben legjobb az ha nem keresik azt a társaságot.
© ostoros2019. 05. 16.. 17:47||#8
Na és te mindenaron szeretnel valami olyan indokot talalni ami alapjan a világ szép és minden rendben van, az égen pedig unikornisok fossák a szivárványt és a boldogságot?
😊
© Sequoyah2019. 05. 16.. 15:56||#7
Persze hogy atlatszo, hiszen leirtak, plusz kvp is leirta a mogottes indokot. Egyik sem titok, mindketto valos, es mindketto magyarazza a dontest...

Vagy te mindenaron szeretnel valami olyan indokot talalni ami alapjan gyulolkodni lehet?
© ugh2019. 05. 16.. 15:47||#6
Az egy dolog, hogy helyes a dontes, de a mogottes indok atlatszo.
© ugh2019. 05. 16.. 15:45||#5
Hat mirol van szo?
Itt a lenyeg:
"A veszélyek közé tartozik a rasszista igazságtalanságok felerősítése"
Az, hogy egy bortonben mi van kevesbe van szem elott.
© kvp2019. 05. 16.. 09:26||#4
Na jo, ez vagy felreforditas vagy szandekos csusztatas. Az eredeti hatarozatban arrol van szo, hogy a rendszerek megbizhatatlanok es nok, valamint sotetebb boruek eseten tul sokszor hibaznak. (feketek eseten sokszor fel sem ismeri az arcot a rendszer, tehat meg sem probalja azonositani)

Szoval valamiert a jelenlegi arcfelsimero MI-k szamara a legtobb fekete majom es nem ember, raadasul teljesen egyforma. Nem veletlenul van letiltva par automatikus cimke a Google rendszereben is, mert egyszeruen nem tud kulonbseget tenni egy feketeafrikai ember es egy ugyanott elo majom kozott. Pedig egy atlagos embernek ez tobbnyire trivialis, csak az MI-t nem eleg jol tanitottak be. Legalabbis egyelore.

Ezek utan gyakorlatilag hasznalhatatlanok a rendszerek, mert jol vilagitott 3 nezetu portrefotok hianyaban (amilyeneket a repteri kapuk is csinalnak es amiket rabositaskor keszitenek) csak a feher ferfiak kozott tudnak rendesen kulonbseget tenni. Oket meg minek vegzaljak...

ps: Ok, hogy a San Francisco-i onkormanyzat hagyomanyosan ultraliberalis vilagnezetu, de szerintem most eppen egy ertelmes dontest hoztak.
© Sir Cryalot2019. 05. 16.. 09:26||#3
De erről van szó, életvitelszerű talpnyalászat, mellé skizo kényszerképzet szülte odamondogatás hogy Trump emberei az igazi talpnyalók (LOL).
https://www.wpr.org/worse-murder-history-brown-nosing