Gyurkity Péter

Jól teljesít Európában a Xiaomi

A visszaesés már a múlté, a cég az egyébként lassuló piacon ismét nagyot nőtt. Sokat várnak az új játéktelefonjuktól.

A napokban számoltunk be arról, hogy a kínai gyártó esetében hamarosan befut az érdekes csúcskategóriás telefon szerényebb változata, ezt azonban most gyorsan követte az éves eredmény közzététele, amely ismét nagyon szép számokat mutat meg nekünk. Bár a globális piac gyors növekedése szintén a múlté, a Xiaomi itt nagyon jól szerepel.

A cég blogbejegyzésében arról olvashatunk, hogy az éves bevétel elérte 26,13 milliárd dollárt, amely már önmagában 41 százalékos ugrást jelent az előző év eredményéhez képest, miközben az okostelefonok globális piaca 2018-ban alig 0,1 százalékkal bővült. A tiszta profit ráadásul még ennél is gyorsabb ütemben bővült, a csaknem 60 százalékos növekedés révén ez elérte az 1,27 milliárd dollárt, bár ez szintén a teljes vállalatra vonatkozik, igaz, az okostelefonok szolgáltatták ennek legnagyobb részét. Az átlagos eladási ár majdnem 30 százalékkal emelkedett, a tavalyi évben pedig több mint 118 millió különböző készüléket szállítottak le. Kína maradt számukra a legnagyobb piac, ám eközben kontinensünkön is nagyon jó eredményeket értek el.

Európában, pontosabban annak nyugati részén, ugyanis több mint 400 százalékkal növelték az eladások értékét, és bár a kínai piac tette ki a teljes torta 60 százalékát, az ázsiai országon kívül tavaly gyakorlatilag megduplázták az eladásokat. Az okostelefonok mellett az IoT-eszközök és az életstílussal kapcsolatos megoldások hasonlóan jól szerepeltek, ezek 6,53 milliárd dolláros bevételt hoztak a konyhára, ennél azonban talán némileg fontosabb, hogy a telefonoknál két különböző vonalon igyekeznek majd további jó eredményeket bebiztosítani. A gyakorlatilag önállóvá vált Redmi-márka kifejezetten a belépő szinten terjeszkedik majd, míg a közép- és csúcskategóriában maga a Xiaomi név lesz hivatott még erősebb pozíciót kiharcolni. A Black Shark és a POCO szintén itt, a csúcskategóriában helyezkedik majd el, bár egy szűkebb szegmenst véve célba.

A játéktelefon szegmensben is erősítenek, és a kijelzőn keresztüli vezérlést is megoldották. Kifejezetten játékosoknak szánt telefont már több különböző cég is bemutatott, tavaly például az Asus rántotta le a leplet saját megoldásáról, eközben viszont a Xiaomi a Black Shark, valamint a Black Shark Helo révén jelent meg a területen. Most a sorrendben harmadik változat is befut, érdekes specifikációval és funkciókkal.


A hivatalos oldalt böngészve gyakorlatilag minden részletet megismerünk, kiderül például, hogy a Samsung által leszállított, 6,39 hüvelykes AMOLED-panel nemcsak az ujjlenyomat-érzékelést integrálja, de egyben a kontroller funkcióit is ellátja, vagyis itt a kijelző két oldalán konfigurálhatjuk a fontosabb utasításokat. A teljesítményt a Snapdragon 855 chip biztosítja, ehhez 6, 8, vagy 12 GB memória, 128 vagy 256 GB-os tároló, egy kereken 4000 mAh-s akkumulátor, 27 wattos gyorstöltés, hátoldali (48 és 12 megapixeles) iker-kamera, valamint egy 20 megapixeles szelfikamera csatlakozik. A hűtés szintén erősebb, hogy ne legyen gond a melegedéssel és a sebességgel, ezt immár a Liquid Cool 3.0 technológia hivatott garantálni. A képarány marad a 18:9, a panel pedig már az előlap szinte teljes felületét lefedi.

A szoftveres oldalon természetesen már az Android 9 Pie verzió fut, itt pedig még többet csikarhatunk ki a telefonból, amire egy speciális „Ludicrous” üzemmód is rendelkezésre áll majd. Az első körben kizárólag Kínában jelenik meg a készülék, odaát a Black Shark 2 néven elérhetővé vált fejlesztés hivatalos ára a memória és a tároló méretétől függően 477 és 625 dollár között mozog, bár ez a nemzetközi színtéren nyilván némileg magasabb lesz. A kiegészítők csatlakoztatásával nem lesz gond, itt többek között a GamePad 3.0 is támogatott, ezt ugyanis a telefon mindkét oldalához hozzápasszolhatjuk. Kérdés azonban, hogy mennyire lesz igény egy ilyen brutális megoldásra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #8
    Én mindent letiltottam, lekorlátoztam. Külső app lövi ki akár a rendszer alkalmazásokat is rendszeresen, ha indítaná a kis geci, de képernyő off-kor biztos.
    Így gyors, biztonságos, meg még az akksít is kíméli. Rá is ment vagy egy hónapnyi buzerálás, amíg mindent beállítottam.

    Ja, egy Samuval is pont ezt csinálnám, kéne csinálni, mert a bloatwaret, a saját felhős adatlopást, az akármit az is telepíti, megcsinálja!
    Ez viszont fele annyiba kerül.
    A köv telóm is valszeg Csáó!Mi? lesz! XD
  • NEXUS6 #7
    Én is örülök, hogy öcsémnél felejtettem a saját töltőjét, az új 2500 Ft-os kb 2X annyi idő alatt tölt. Nekem belefér, mert ha nem buzerálom akár 3-4 napig is bírja a MI8. De sajna muszáj, így max 2. :D
  • Gabbbbbbbbbbbb #6
    Én is így vagyok vele, de szuper a 20 perces gyorstöltés, felhasználó még meg is tapsolja a tervezett romlást.
  • nlght #5
    Engem jobban érdekel, hogy több töltési cikluson keresztül megbízható legyen az akksi, minthogy gyorsan töltődjön. Általában figyelek rá, hogy ne essen 40-50% alá a töltöttsége.
  • Robertoo88 #4
    A napokban lehetett hallani a Xiaomi féle Super Charge Turbo töltésről ami elég érdekesen hangzik 100W-os töltéssel akár 17 perc alatt lehet 0-ról 100-ra tölteni a mobilokat. Nagyon kíváncsi leszek rá...
  • nlght #3
    Tök jó lenne a Xiaomi, ha nem küldené el az adataimat kínai szerverekre (blokkolni kell kb 6-7 szervert), és a nagy frissítéseknél resetelnek beállításokat, és akkor is telepíti őket ha nem adtam rá engedélyt, csak tudnám h akkor miért ajánl választási lehetőséget hozzá... szal a köv telefonom nem Xiaomi lesz
    Ja és magától újraindítja a telefonom havonta párszor, feltételezem azért mert blokkolom azt a 6-7 szervert amivel kommunikálna de nem tud
  • end3 #2
    Hasra-ütéssel.., "477 és 625" - az kb. éppen kétszer annyi pénz, mint amit az emberek egy potenciálisan 2 évente cserélendő, - megfelelő szintű technikai lehetőséget biztosító, - kommunikációs eszközre szívesen elköltenének... :)
  • Merwenus #1
    Note 7 pro eladások majd szárnyalnak. Ja nem, mert szarnak a potenciális vásárlók fejére.