Gyurkity Péter

Játékosoknak készít telefont az Asus

Ezt erősítette meg a cég egy nemrég megejtett rendezvényen.

A kifejezetten játékosoknak szánt okostelefonok az utóbbi időben értek el csak némi eredményt a piacon, bár az Acer már jóval korábban megpróbálkozott ezzel. A Razer Phone és a Xiaomi Black Shark után most az Asus dolgozik saját megoldásán, amely valószínűleg hamarosan az egyetlen tajvani gyártó marad.

A cég a napokban kerített sort a Fülöp-szigeteken a sorrendben századik ottani márkaüzlet megnyitójára, ahol egy hosszabb interjúban számoltak be a jelenlegi helyzetről és néhány tervükről. Itt hangzott el, hogy gondolkodnak egy saját okostelefon piacra dobásán is, amely már kifejezetten a fanatikus játékosok igényeinek megfelelő kialakítással és hardverrel futna be. Ez utóbbiról, vagyis a specifikáció részleteiről még nem számoltak be, ám a jelzés mégis fontos fejlemény, hiszen ezzel újabb lendületet kaphat a játékosoknak szánt okostelefonok szegmense. Azt sajnos még nem tudjuk, hogy egy ilyen megoldás melyik meglévő (vagy új) vonalba illeszkedne be.

A gyártó rendelkezik jól ismert, valóban bejáratott márkákkal, hiszen mind a Strix, mind pedig a Republic of Gamers (ROG) név évek óta jelen van a piacon. Jerry Shen vezérigazgató egyelőre annyit árult el, hogy valóban számíthatunk egy ilyen okostelefon hivatalos bemutatására, ezzel pedig a meglévő pozícióikat terjeszthetnék ki a telefonos piacra. A Zenfone-család szintén nem szorul hosszabb bemutatásra, itt nemrég dobták piacra a legújabb generációt, amelyet egyszerre három eltérő változat képviselt, bár azt most leszögezték, hogy nem várható a Zenfone Selfie vagy a Zenfone AR visszatérése.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #2
    a pubg mobilenak kell a hardver, de hogy egy darab játék miatt ennyi telefongyártó mozduljon meg...

    akkor már jönnének skyrim, gta4, rdr, ni no kuni stb szintű címek mobilra
  • arty #1
    a belógó almaelkúrás és a félméteres hossz/idióta képarány eltűnik? janeeem.