Berta Sándor

Windows 10 - hosszabb ideig elhalaszthatók lesznek a frissítések

A Microsoft fontos változtatást tervez, kérdés, hogy a már tesztelt ötlet megvalósul-e.

A Windows 10 Professional operációs rendszer esetében a felhasználóknak lehetőségük van arra, hogy elhalasszák az új javítások vagy frissítések telepítését. Januárban kiderült, hogy a Windows 10 Home változatnál ez az időtartam legfeljebb 7 nap lehet. A javítások ugyan letöltődnek majd, de nem települnek. A maximum 7 nap letelte után viszont azonnal meg fog indulni a telepítési folyamat. A Windows Defender defíniciófrissítései azonban akkor is települnek majd, ha a 7 napos szünetet biztosító funkció aktiválva van.

Egy Reddit-használó és az Ars Technica most arról számolt be, hogy a Windows 10 Home egyik előzetes verziójában már nem 7 nappal lehetett elhalasztani a frissítések telepítését, hanem 35 nappal. Az érintett kiadás a 19H1 frissítőcsomag első előzetese volt. A Microsoft még nem reagált a hírre és az ügyben hivatalos bejelentés sem történt. Az Ars Technica rámutatott, hogy a 35 napos halasztás pont elegendő idő lenne arra, hogy a felhasználók várhassanak a frissítések telepítésével és elkerülhessék a javítások kiadása után közvetlenül jelentkező problémákat, amelyek meglehetősen gyakoriak.

A Windows 10 esetében tavaly óta már folytatódnak a megszakadt frissítések. Nemrég pedig ismertté vált, hogy automatikusan törlődni fognak a rosszul sikerült frissítések, ráadásul az operációs rendszer utána 30 napig nem is telepíti újra azokat. A megoldás ugyanakkor csak az automatikus frissítési funkció alkalmazásakor érhető el, a felhasználók általi manuális keresések esetében nem.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!