JohnnyCage

Japánban is lassul a Linux térhódítása

A Linux robbanásszerű elterjedése a szerverek operációs rendszereként úgy tűnik, kezd lassulni. Ennek jeleit Európa és Amerika után Japánban is tapasztalni lehet. A Linux terjedése azért nem állt meg, sőt még így is gyorsabb, mint a piac egészének növekedése.

A japán IDC évvégi jelentésében 7.8%-os Linux jelenlétről ad számot a szerverek operációs rendszereinek piacán. Ez igen jelentős, egészen pontosan 144.4%-os növekedés, mely a szerverekhez adott és az utólagosan telepített Linux verziókra vonatkozik, a tavalyi évhez képest.

Az egy évvel korábbi adat sokkal meggyőzőbb, 666 százalékos növekedésről árulkodik, amit a Linux 0.7%-osról 4%-os részesedésre való feltornázásával ért el, 1998 és 1999 között.
A japán szerver gépek piacán mostanság évi 26.9%-os növekedés figyelhető meg, ami az IDC-t arra a következtetésre ösztönözte, hogy a Linux tovább terjed, csak lassabban, mint eddig. Meg kell említeni azonban azt is, hogy 1 felhasználóról 7-re emelkedés is >666%, és 100 ezerről 244 ezerre növekedés is 144%, egyszóval nem a százalék a lényeg.

Az év végéig a Windows részesedése körülbelül 2.1%-ot fog esni, annak ellenére, hogy a Windows 2000 éves eladásai jó átlagot mutatnak. Tavaly a Windows NT 81.3% részesedéssel bírt a szerver operációs rendszerek között. Ez idén 60.9%-ra esett, és hozzáadva a Win2000 18.3%-át is csak 79.2%-ot tesz ki. A különféle Unix változatok a tavaly előtti 10.4%-ról 9.4%-ra estek le, de idén 17%-os növekedést értek el.

Az IDC a Linux jövőjére vonatkozólag optimista. Az 1999 és 2004 közti átlagosan 17.2%-os piaci növekedés mellett átlag 70% Linux népszerűsödésre számít, ami a Linux 25%-os részarányát jelentené 2004-ben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!