Berta Sándor

Apple - Tesla-felvásárlás és drágább iPhone kellene?

Érdekes véleményt fogalmazott meg a konszern egyik legfontosabb részvényese.

Warren Buffett milliárdos most ünnepelte a 88. születésnapját és a CNBC-nek azt mondta, hogy vásárolt néhány új Apple-részvényt, ahogy ő fogalmazott, "egy keveset". E lépésnek köszönhetően az esztendő második negyedévében a Buffett tulajdonában lévő Berkshire Hathaway 5 százalékra növelte a kaliforniai óriáscégben szerzett tulajdonrészét és így már körülbelül 56 milliárd dollár értékben birtokol Apple-részvényeket, amellyel a társaság egyik legnagyobb részvényese. A milliárdos rendkívül elégedett volt a befektetéssel és dicsérte a vállalat márkaerejét.

Buffett hangsúlyozta, hogy nem a következő negyedév vagy esztendő eladási számaira összpontosít, hanem arra a több millió emberre, akik az életüket az iPhone készülékek körül élik. Ennek ellenére komoly kritikákat is megfogalmazott, többek között az Apple autóterveivel kapcsolatban. A befektető kiemelte, hogy támogatná a Tesla felvásárlását, mert minden olyan dolgot támogatna, amelyet Tim Cook kezdeményez és hajt végre, de a véleménye az, hogy rossz ötlet lenne az autóüzletbe beszállni, mert ott rendkívül nagy a harc. Az ebben a küzdelemben való részvétel pedig egyetlen cégnek sem válna hosszú távon az előnyére.

Buffett kitért még egy dologra. Úgy vélte, hogy az iPhone készülékért ezer dollárnál többet is elkérhetne az Apple. Mindezt azzal indokolta, hogy egy olyan termék, mint az iPhone X, amely ennyire erősen befolyásolja az emberek életét, többet ér 1000 dollárnál. Szerinte egy eszköz valódi értékét azon lehet lemérni, hogy milyen szerepet tölt be a felhasználók életében. A milliárdos kifejtette, hogy van egy magánrepülőgépe, amelyre évente körülbelül egymillió dollárt költ. De ha lenne egy iPhone készüléke, ahogy a barátai többségének is van, akkor a repülőgépről előbb lemondana, mint az okostelefonról. Ez azért érdekes, mert ezek szerint Buffett most nem rendelkezik okostelefonnal.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #20
    "Keresd ki a Kozgazdasagtan Kezdoknek konyvbol az arrugalmassagg fogalmat."

    Ha valaki nem erti vagy nincs keznel google, arrol van szo, hogy termekek eseten van egy ar/eladhato darabszam/haszon gorbe, amin erdemes megkeresni a haszon maximumot es olyan aron adni, ami maximalizalja a hasznot, az eladott darabszamok fuggvenyeben. (eleg komplex, mert a fejlesztesi koltseg egy darabra eso resze valtozo) Ettol fuggetlenul minden termeknel van egy olyan maximalis aremelkedes, ami meg nem okoz jelentos eladas csokkenest, de jelentos bevetel novekedest jelent (a ket jelentost elotte definialni kell). Ezt meg lehet lepni ugy, hogy az elobbi gorben meg ne mozduljunk az eladott darabszamokkal jelentosen negativba, tehat ne veszitsunk piacot az aremelessel.

    A tervezesi koltseg fix, a gyartasi koltseg a legyartott darabszamtol fugg, ami idealis esetben megegyezik az eladott darabszammal. A haszon az eladasi es a tervezesi/gyartasi/marketing koltseg levonasa utan keletkezik. Ez egy eleg sok valtozos keplet, amiben jol kell elore megvalasztani a megfelelo ertekeket, ha maximalizalni akarjuk a profitot. (mind a fejlesztes, mind a marketing koltsege elore jelenik meg es a legyartando darabszamot is jol kell beloni hogy se hiany, se beragadt keszlet ne keletkezzen, raadasul evekre elore kell tervezni es alkatreszeket rendelni meg gyartasi kapacitast lekotni)

    Mindezek mellett Buffett nem hasznal okostelefont, neki a penzkereses a szorakozas. Es ahogy nezem inkabb a regi Samsung telefont es a maganrepulot valasztja. (sokat elmond, hogy a kvazi sajat termeket nem is hasznalja, a nagyobb drogdilerek sem drogoznak...) Az meg, hogy az autoiparban szerinte nincs eleg extraprofit jo meglatasnak tunik. Ha a Tesla akkora haszonkulccsal dolgozna mint az Apple mostanaban, mar megvettek volna.
  • Gladiator #19
    Azert az X fogadtatasa kozel sem volt mondjuk a 4-eshez vagy 5-oshoz hasonlithato. Azok igazan kultikusak es valoban forradalmiak voltak.

    Az X egy picit izzadtsagszagu volt es meg nem igazan voltak vele kesz. Oke, hogy sokat adtak el belole, de azert az Apple mar eljutott arra a szintre, hogy akarmilyen az uj iPhone, azzal rekordokat fognak donteni. Meg sokan mondjuk mar azert nem vettek 2-3 eve uj telefont, mert vartak a nagy jubileumi dobast.

    Szoval a "bukas" ugy igaz az X-re, hogy kozel sem fostak ossze magukat az emberek annyira, mint nehany korabbi modell bejelentesekor.
  • Gladiator #18
    Ugy, ahogy te a 0 kozgazdasagi ismereteddel egy csoro senki:D

    Keresd ki a Kozgazdasagtan Kezdoknek konyvbol az arrugalmassagg fogalmat. Ott lesz valahol az elso 10 oldalon.
  • kvp #17
    "De ha lenne egy iPhone készüléke, ahogy a barátai többségének is van, akkor a repülőgépről előbb lemondana, mint az okostelefonról. Ez azért érdekes, mert ezek szerint Buffett most nem rendelkezik okostelefonnal."

    Egy masik interjubol kiderult, hogy egy regi Samsung-ja van... :-D

    "ráadásul a konkurencia felzárkózott hozzá és sorra jelennek meg az újabb, modernebb, olcsóbb riválisok. Musk és a Tesla körül elfogyott a levegő."

    Ez olyan mint amikor az Apple-t lenyomta az IBM es a PC klonok. Viszont ez meg nem jott el. Ha meg tudjak oldani a tomegtermelest, akkor ok lehetnek a kovetkezo Ford Motors. Ha meg nem, akkor meg ugyis felvasaroljak, mivel publikus reszvenytarsasag. (ha eleg alacsonyak lesznek a reszvenyek arai, akkor barki megveheti akinek van ra penze, jelenleg az Apple tartalekainak tul nagy reszet igenyelne egy ilyen huzas)

    Viszont abban igaza van Buffett-nek, hogy autokon akkora haszonkulcsot mint most az Apple fele telefonokon nem igazan lehetne realizalni a jelen piaci korulmenyek kozott, tehat nem lenne tul jo uzlet.
  • bundasjezus #16
    Én is így gondolom.
    Most egy rövid átmeneti időszakban van a Tesla. Ha Musknak van esze, akkor felismeri a pillanatot és eladja a Teslát, akár az Apple-nek. Így a csúcson hagyhatja abba, és úgy vonulhat be a történelem könyvekbe, mint az ember, aki beindította az elektromos autó forradalmat. Ha nem adja el a Teslát, akkor csúnyán ráfázik, mert pénzügyi szempontból nagyon rossz lábakon áll a cég, ráadásul a konkurencia felzárkózott hozzá és sorra jelennek meg az újabb, modernebb, olcsóbb riválisok. Musk és a Tesla körül elfogyott a levegő.
  • Tikal #15
    Szerintem nézz utána a számoknak mégegyszer, a forbes cikke januári, aztán azóta eltelt jó fél év :D
  • fonak #14
    Musk jól járna, mert a Tesla az orbitális bukás felé tart jelenleg, csak idő kérdése mikor pukkad ki a lufi. Ha az Apple jó pénzért megvenné a céget, akkor elég lenne azon gondolkodnia, hogy hogyan mentse meg a SpaceX-et (esetleg el tudja-e passzolni a Boeingnek/Lockheednek).
  • M2 #13
    Itt a makacs tények:

  • M2 #12
    A belinkelt cikkeidben iparági _pletykák_ alapján találgattak lúzer szekértők, akiknek aztán semmilyen jóslata nem jött be.

    Már májusban megdőltek a leírt hülyeségeik!
    Lásd:
    https://www.cnet.com/news/apple-second-quarter-iphone-x-sales-show-wall-street-analysts-got-it-wrong/

    Ezeknek a "szakértőknek" az a szerencséjük, hogy bármennyit tévedhetnek, nem rúgják ki őket. Meg hogy a hozzád hasonló birkák továbbra is hisznek nekik, a leghülyébbek meg még be is linkelik.
  • ugh #11
    A te hulye agyadat vitte el a cica baszod.
    A kinaiak azert masoljak mert mindent lemasolnak esz nelkul tokmindegy mekkora gyokerseg.