Berta Sándor

Közösségimédia-mentes kampányt hirdettek Nagy-Britanniában

A szigetországban szeptemberben arra akarják rávenni az embereket, hogy mondjanak le egy időre a Facebook és a többi platform használatáról.

A Királyi Közegészségügyi Társaság (RSPH) azt szeretné elérni, hogy a felhasználók egy hónapra intsenek búcsút a Facebook, az Instagram, a Twitter és a Snapchat használatának. Ugyanakkor az azonnali üzenetküldő szolgáltatásokról és a WhatsApp alkalmazásáról nem kellene lemondaniuk. A szakemberek érvelése szerint a közösségi portálokkal túlzott mértékű használata negatív következményekkel járhat a pszichére nézve. Példaként említették a digitális zaklatásokat, a szorongást, a depressziót, a téves testkép kialakulását és az alvászavarokat. Az RSPH a projekttel mindenekelőtt a felhasználók mentális egészségén és jólétén akar javítani. A "Ne vásárolj!" nap, alkoholmentes hónap és más hasonló kampányok után ez az első olyan, amely a közösségi médiamentességet tűzte ki a zászlajára.

Az RSPH közvélemény-kutatásai azt mutatták, hogy az Egyesült Királyságban várhatóan a közösségi oldalakat látogatók 65 százaléka vesz majd részt a kampányban. A szakemberek arra számítanak, hogy a közösségi ajánlatokat használók egyharmada, s a 18 és 34 év közöttiek fele lesz hajlandó arra, hogy átmenetileg lemondjon a szolgáltatásokról. Az így döntők 33-50 százalékánál lehet számítani az alvási szokások és a valódi kapcsolatok javulására. Az érintettek 31-47 százalékának javulhat az egészsége és a jóléte. A 18 és 34 év közöttiek esetében öt fiatalból kettőnél lehet számítani az önbecsülés erősödésére. Az első Scroll Free September kampányt a Silentnight szponzorálja.


"A közösségi média szinte mindenki életének a részévé vált, forradalmasítva az információcserét és azok megosztását. Ezek a platformok jelentős potenciállal rendelkeznek ahhoz, hogy pozitív hatással legyenek a mentális egészségre és a jólétre azáltal, hogy az embereket új módon kapcsolják össze. Azonban ahogy a #StatusOfMind jelentésünk is rámutatott, sokan közülünk - különösen a fiatalok - számára a mentális egészségre és jólétre gyakorolt általános hatás jelenleg káros lehet. A szeptemberben megszerzett tudás segíthet abban, hogy a jövőben egy egészségesebb, kiegyensúlyozottabb kapcsolatot alakítsunk ki a közösségi médiával" - jelentette ki Shirley Cramer, az RSPH vezetője.

Dr. Nerina Ramlakhan, a Silentnight alvásszakértője hozzátette, hogy a közösségi hálózatok erősítik az emberekben a félelem hiányát és a fiatalok közül egyre többen élik a közösségi életüket online. Érdemes megvizsgálni azt is, hogy hányan használják a közösségi ajánlatokat éjszaka, éppen ezért fontos annak az alvásra gyakorolt hatása. Bizonyított, hogy a telefonok és a táblagépek által kibocsátott kék fény felpörgeti az agyat, s ezáltal nagyon nehézzé válik a lelazulás és az elalvás. A közösségi platformok éjszakai használatának szüneteltetése mindenképpen hozzájárulhat ahhoz, hogy a felhasználók jobban tudjanak aludni. A szakember szerint a brit egy alváshiányos nemzet, ezért a kampány hozzájárulhat ahhoz, hogy az emberek változtassanak az életmódjukon és újraértékeljék a közösségi média használatát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #5
    Na az lenne az igazi demagógia! :-D Hiszen politika = bődületes hazugságok magas fokú alkalmazása.
  • gemihu #4
    De jó most a közösség média nyomasztása, pedig csak megmutatja, milyenek is tudnak lenni az emberek.

    Másik,hogy érdekes módon még véletlen se olyan dolgokkal jönnek elő, hogy hazugság mentes politikai kampányok stb..
  • Tetsuo #3
    A legtöbben ezt már önszántukból nem tudják feladni.
  • Zoliz #2
    internet mentes világot
  • KVzacc #1
    közösségimédia-mentes