Berta Sándor

5 milliárd dollárt fektet be IoT-be a Microsoft

A redmondi konszern a következő négy évben a dolgok internete területén támogat majd projekteket és beruházásokat.

A lépéssel a Microsoft célja, hogy más vállalatok számára lehetővé tegye dolgok internete megoldások segítségével az üzleteik digitális átalakítását. Az április 23. és 27. között megrendezendő Hannoveri Kiállításon az amerikai társaság több mint 25 ügyfele és partnere mutatja majd be a mesterséges intelligenciával, a dolgok internetével, a vegyes valósággal kapcsolatos új digitális termékeit és szolgáltatásait.

Robert Rosellen, a Microsoft illetékese kijelentette, hogy a dolgok internete nem függ sem a vállalat méretétől vagy a képviselt ágazattól. Az ő missziójuk az, hogy a dolgok internete technológiákat minden üzleti ügyfelük és szervezet számára elérhetővé tegyék, s a számukra a technológiába való belépést következetes módon megkönnyítsék. A dolgok internete segítségével átalakul nem csupán a termékfejlesztés, a marketing, az értékesítés és az ügyfelekkel való kapcsolat is. Az adott vállalkozások teljesen új digitális értékteremtő láncok és üzleti modellek fejleszthetnek ki.

A Microsoft ajánlatai ma már gyakorlatilag minden olyan dolgot magukba foglalnak, amelyre a társaságoknak a területre való belépéshez szükségük van, például operációs rendszereket a különböző eszközök számára, felhőszolgáltatásokat, valamint alkalmazásokat az intelligens adatelemzésekhez és az adatfelhasználáshoz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #2
    Az 5 milliárd dollár az mégis csak 5 milliárd dollár...

    Érdekes, az Intel levonul, a Microsoft meg fel-.
  • kvp #1
    Az IoT terulet nem latszik csak a kezelofeluleteken at. Az pedig Android/iOS. Meg a mobil szegmensben sem tudtak piacot szerezni, ezutan mekkora az eselye hogy egy meg mobilabb, meg beagyazottabb szegmensben kepesek mind boldogulni, mind versenyezni az Android es kis mertekben az iOS kore epult kinai hardvergyarto cegekkel? A szukseges szoftver ugyanis joreszt ingyenes (pl. az android es a linux is az).