Gyurkity Péter

Kihajtható telefont fejleszt a Huawei

A kínai gyártó is csatlakozik a sorhoz, saját megoldáson dolgoznak.

Az elmúlt néhány hónapban egyre-másra jelentek meg a hírek arról, hogy a különböző jól ismert szereplők a hajlítható, pontosabban a kihajtható okostelefonokon dolgoznak. Csak az év eleje óta a Microsoft, a Samsung, valamint az Apple kapcsán felmerült híreket is láthattuk, a jelek szerint azonban több más cég is hasonló terveket dédelget.

Érdemes rögtön leszögezni, hogy a Huawei valójában nem számít új indulónak ezen a kibontakozóban lévő területen, hiszen már tavaly ősszel megpendítették, hogy valamilyen hajlítható kütyüt fejlesztenek. Akkor elmondták, hogy a kihajtható kivitel lesz a megvalósítható, amely azonban középen egy vékony kávát hagyna meg, ennek eltüntetése azonban jelenleg az egyik prioritás. Úgy tűnik, hogy ezt egyelőre nem sikerült megoldaniuk, hiszen a World Intellectual Property Organization (WIPO) adatbázisában felbukkant, onnan nyilvánosságra hozott beadványban ez még mindig jól látható módon jelen van, bár a végleges példány elkészültéig (amennyiben ebből valóban lesz valami) ez még változhat.

A beadványban egy olyan megoldást látunk, amely kihajtott állapotban egy kisebb táblára hasonlít, becsukva pedig nagyjából megfelel az okostelefonoknál megszokott fizikai formátumnak. Gyakorlatilag könyv módjára csukhatnánk be az érdekes fejlesztést, amely tehát középen lesz hajlítható, bár azt még nem tudjuk, hogy ezen állapotban milyen vastagságra számíthatunk. Hozzá kell tennünk, hogy maga a beadvány még a korábbi nyilatkozat előttről származik, tehát a középső káva esetében azóta történhetett némi változás, a hivatalos csatornákon keresztül azonban erről egyelőre hallgatnak, itt valószínűleg több hónap múlva érkezik majd újabb bejelentés az aktuális helyzetről.

A most bemutatott új zászlóshajót mindenesetre még az idén követheti ez a fejlesztés, a Huawei eredeti célja ugyanis a 2018-as megjelenés volt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • wraithLord #2
    Hát valószínűleg az elején nem lesz tartós, aztán egyre jobb lesz. De hogy a karcmentességet hogy oldják meg... Az LG és más gyártó kitaláltak már regenerálódásra képes anyagot, de hogy ezt mennyire lehet hajtogatni, azt nem tudom. Egy biztos, a karcolásnak, ütésnek jelenleg legjobban az edzett üveg (esetleg zafírüveg) áll ellen, azt pedig nem lehet hajtogatni. Vagyis a Corningnak a GG5 üvegét bizonyos fokig lehet, de azért az összehajtást az sem bírja, pláne nem többször egymás után.

    Ezeknél majd meg lesz adva, hogy hány hajtogatást bírnak ki, mint pl. a mikrokapcsolóknál hogy hány kattintást bírnak...? :D Csak értelemszerűen lényegesen kisebb nagyságrendben.
  • tom_pika #1
    Volt piackutatás? Ez kell a népnek?
    (mondjuk jópofa, ha egy mozdulattal van egy tabletem, de ez tényleg tartós lesz?)