SG.hu

A szakértelem elismerésére vágynak a női informatikusok

Az időmenedzsment-bajnok kisgyermekes anyák a programozói munkaerőkínálat rejtett tartalékai lehetnek – állapították meg a meghívott előadók a Codecool programozóiskola Women in Tech Meetupján.

IT-területről is toborzó, saját IT-csapatot építő és munkaerőközvetítő szoftvert fejlesztő cégek női vezetői meséltek a Codecool legnagyobb előadótermében összegyűlt mintegy száz vendégnek. Ezen az estén a nőkön volt a hangsúly, hamar kiderült a beszélgetések során, hogy az agilis nők sokszor még mindig egzotikumnak számítanak a tech-cégeknél, különösen, ami a döntéshozatali szintet illeti, főképp az informatikán belül. Pethő Anikó, az Aarenson fejvadász cég vezetője, Illés Kata az Indivizo társalapítója, és Balogh-Mázi Mária a DreamJo.bs ügyvezetője vettek részt előadóként a rendezvényen.

Természetesen abban mindenki egyetértett, hogy sok tekintetben különböznek nők és férfiak a munkához, a munkatársakhoz és a vállalathoz való hozzáállásban. A legtermészetesebb módon vallottak az esemény résztvevői – mind az előadók, mind a hallgatóság soraiból felszólalók – a nők erősségeiről és gyengeségeiről a férfiakhoz képest. Balogh-Mázi Mária szerint a nők hatékonyabbak érdekérvényesítésben, stresszkezelésben, csapaton belüli feszültségek, kimerültség vagy lelki hátráltató tényezők felismerésében.


Pethő Anikó szerint a női megérzés, az adott esetben tényekkel nem teljesen alátámasztott meggyőződés ad sok esetben olyan pluszt, ami végül sikerre vihet projekteket, akár az irracionális mértékű erőforráshiány ellenére is. A nőkkel kapcsolatban elterjedt vélekedés, hogy elsősorban biztonságra és kényelemre vágynak, illetve, hogy a fészekrakó ösztönök akaratlanul is dolgoznak bennük. Ugyanakkor ez oly módon is megnyilvánul, hogy zord körülmények közt is képesek otthonossá és rendezetté tenni környezetüket, kihozni a helyzetből a legtöbbet, megszervezni az erőforrások optimális felhasználását. „Egyik legelső megbízásként 300 ember kiközvetítését vállaltuk el távol-keleti megbízónk részére egy lakásirodából, másodmagammal, sikerrel” – vallott a kezdetekről az Aarenson Consulting tulajdonosa.

Illés Kata szerint egy szervezet versenyképességére a nemi összetétel változatossága ugyanúgy pozitívan hat, mint a kulturális sokszínűség. A többféle látásmód, az eltérő tapasztalatok származhatnak családi, kulturális, szakmai háttérből, ezek összessége ad jobb felvértezettséget egy szervezetnek. A gyakorlat azt igazolja, hogy egy egészséges lelkületű és vegyes összetételű szervezetben egyaránt fog sikerre jutni férfi és nő is, és eközben senkinek sem kell önkontrollt gyakorolnia, hogy bármit is rosszul csinálna. „A férfiak nők jelenlétében összekapják magukat, koncentráltabbak és igényesebbek, ugyanakkor ez fordítva is igaz.”


Mint Kalocsai Lea, a házigazda Codecool üzletfejlesztője kifejtette, a Codecool programozóiskola is arra törekszik, hogy sokszínű, és nemileg egyre kiegyenlítettebb kínálatot adhasson a cégeknek. Jelenleg 30 százalékot is meghaladó a lányok aránya a képzésekben, és külön toborzási együttműködésekkel igyekeznek eljuttatni a karrierváltási lehetőség üzenetét a célcsoportnak. „Küzdünk a meglévő előítéletek ellen tájékoztatás útján, ugyanakkor pozitív diszkriminációt nem alkalmazunk, a felvételi követelmények egységesek mindkét nemre.”

Azzal az előadók és a közönség is egyetértett, hogy a női kvóták alkalmazása nem szerencsés. A nők mesterséges „helyzetbehozása” visszaüt, kontraproduktív, hiszen éppen azokat értékeli le, akik képességeik okán, hátszél nélkül is érvényesülnének. „Egészséges mértékben lehetünk feministák, de előjogokért könyökölni nem lenne igazságos” – vélekedett Balogh-Mázi Mária. A nőiségből adódó hasznok mellett praktikus szempontokból adódó előnyökről is szó esett a Codecool meetupján. Balogh-Mázi Máriával mindenki egyetértett abban, hogy bizonyos női élethelyzetekhez kifejezetten jól passzol az informatika, és különösen a programozás.

A DreamJo.bs társalapítója szerint az IT cégek egyre jobban nyitnak a kisgyerekes anyukák irányába, hiszen egyedi időbeosztásuk tökéletesen passzítható a cégek igényeihez. Például eltérő időzónákban folyó nemzetközi projektekhez jobban képesek igazodni az anyukák, míg egy hagyományos munkahelynél gond, ha délután 3-tól este 8-ig a gyereknek szenteli valaki az életét. A fejlesztők esetében ez inkább előny, ha utána ül csak a gép elé, és képes zavartalanul dolgozni, vagy ha arra van igény, akkor külföldi partnerrel kapcsolatba lépni. A programozói munka egyébként is jobban teljesíthető néhány órás etapokban, amik közé befér a házimunka, a gyerekek szállítása ide-oda, illetve természetesen az aktív és passzív pihenés is. Illés Kata szerint ugyanakkor egy gyerek és a távmunka lehetősége nem garantálja automatikusan a sikert, önmotivált személyiség is kell hozzá.

A nők közismert multitasking képessége, párosítva az anyasággal kialakuló időbeosztási képességgel, ideális kombináció a programozáshoz. Nem beszélve arról, hogy a gyereknevelés mellett a szellemi frissesség megőrzése és az új kihívások iránti igény is erősebb, ezért is nyitottabbak az anyukák a továbbképzésekre. „A tehetséges nők számára teljesen reális választás akár karrierváltás útján is a programozói szakma, erre a Codecoolból az elmúlt években kikerülő és sikeresen elhelyezkedő lányok és hölgyek az igazi bizonyíték” – zárta a beszélgetést Kalocsai Lea.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Voltan #23
    Ez marha jó videó amúgy. Zseniálisan ábrázolja a problémát.
    Az egyenjogúsággal nincs semmi probléma, de az azért már alapvetően a világ boldogabbik felén megvan. Nyilván vannak apróbb kilengések itt-ott, de alapvetően mindenhez meg van a joga a nőknek is, sőt.
    A baj ezzel az SWJ bullshittel kezdődik.
    A nők pilóták akarnak lenni. - Rendben van, rajta, ott a lehetőség
    A nők orvosok akarnak lenni - Rendben van, rajta, ott a lehetőség
    A nők IT-sok akarnak lenni - Rendben van, rajta, ott a lehetőség
    Ez mind rendben van.

    De a manapság divatos SWJ mocsokság sajna tényleg nem erről szól, hanem kvótákról, az pedig nagyon nincs rendben.
  • jkedzs #22
    nagyon jól mutatja a videó ezeknek az embereknek a valóságtól elrugaszkodott beteges tévképzeteit.
  • jkedzs #21
    az ideológiai alapon való szelektálás hatékonyság és minőség csökkenést jelent a munkahelyeken, ennek pedig egyenes következménye, hogy a komolyabb szinten lévő emberek frusztráltak lesznek.
    innen pedig két út lehetséges, vagy kirúgatják a hülyéket (jobb helyeken ez fog történni), vagy ők mennek el és összeomlik a buli, nem lesz kin élősködni a többieknek.

    elég sokan nem fognak ehhez aszisztálni, ezt nagyon sokan nagyon keményen félregondolják.
    amikor a kivetített, hamis világ találkozik a való világgal... :')
  • cateran #20
    De pont, hogy kvotakat akarnak..te eddig hol voltal? Ez a video nagyjabol bemutatja mit akarnak az SJW es feminizmus elharcosai manapsag


    Utoljára szerkesztette: cateran, 2018.03.29. 23:25:02
  • syn7h37ic #19
    A női egyenjogúság ott ér véget, amikor fel kell vinni a hűtőt a nyolcadikra.
    Szeretnék végre látni egy útépítő nőt is, mert olyan diszkriminatív, hogy csak férfiak dolgoznak az utak építésén.
    Gendernáci marhaság az egész.
  • Sequoyah #18
    De jellemzően a feministák kvótákat akarnak

    Mi az, hogy "jellemzoen"? Ala tudod ezt tamasztani? Jellemzoen NEM kvotakat akarnak, hanem csak fair elbanast. Az hogy neked az a nehany szelsoseges feminista szurja a szemed aki kvotat akar, es csak rajuk emlekszel, az nem azt jelenti, hogy ez barmilyen szinten jellemzo lenne.
    Beszeltel mar egyaltalan novel errol a temarol, hogy mi az o velemenyuk?
  • kékherceg #17
    Na és milyen arányban? Fogalmad sincs, mert ez csak egy feltételezés.

    Én vagyok gender rasszista, mert te lenézed a nőket...pfff na köszi nekem ennyi elég is volt. Szerintem fordulj pszichológushoz a kivetítéseiddel. Sajnos ez nem divat kérdése, hanem az objektív értelemé.
  • jkedzs #15
    pontosan! csak az a kérdés, hogy milyen arányban...

    az egyetlen, aki ebbe a témába férfi vs nő koncepciót épít bele, az olyan gender rasszisták, mint te, akik az éppen divatos ideológiákat böfögik tudatlanul vissza nem tudván, hogy milyen feszültségeket építenek bele a társadalomba a hittérítő bullshitelésükkel és az olyanok, mint az a Codecool, akik a divatos ideológiákat kihasználva pénzt akarnak csinálni ebből az egészből.

    részemről csak teljesen nyilvánvaló természetes beállítottságokról beszélek (van, de nem kell hozzá tapasztalat, csak ki kell nyitni a szemet), ha nőkről van szó. amiket nyilván te letagadsz, mert hát "a férfi és a nő egyenlő, ezért még több lehetőséget a nőknek!!!" lol

    Jordan Peterson debate on the gender pay gap
    https://www.youtube.com/watch?v=aMcjxSThD54
    üt!
    Utoljára szerkesztette: jkedzs, 2018.03.28. 19:30:46
  • kékherceg #14
    Más kérdés, hogy ez csak egy feltételezés a részedről, mivel tapasztalatod nincs róla. Ellenben biztos van tapasztalatod hasonlóan viselkedő férfiakról, mivel közöttük is vannak ilyenek. Ami azt is jelzi, hogy ennek semmi köze a nemiséghez.
  • jkedzs #13
    a nők alapvető viselkedése teszi ki őket az IT-ból.

    egyszerűen nem rendelkeznek olyan hozzáállással, ami arról szól, hogy érdekel a technológia, érdekel, hogy komplex rendszerek hogyan épülnek fel, haza mész és ott is ezzel foglalkozol, próbálgatod őket, kockulsz egész nap, tolod bele olyan dolgokba az órákat szabadidődben, ami nem feltétlenül fontos és mindenki más leszarja (és kiröhög), de téged érdekel. olvasod angolul a dokumentációkat, bugokat, követed a programozó arcokat twitteren, nézed hogy mikről beszélgetnek, hátha elcsípsz egy-két új dolgot, amire rákereshetsz.

    tudod mi lesz egy olyan nővel egy munkahelyen, aki ilyen hozzáállással nem rendelkezik? rátolják a sablon, kisegítő munkákat, plusz az excel töltögetős adminisztrációt. és hogy miért?
    azért, mert lerí róla (a kutyájáról beszél a bash faszságai helyett pl), hogy az iskolát csak magolással végezte el, nem rendelkezik plusz tudással, tapasztalattal az IT különböző területeivel kapcsolatban, és ezért nem annyira értékes, mint mások.
    nem ül a munkahelyén munka után csak azért, hogy megértsen egy problémát, amit 5 évvel ezelőtt tolt bele valaki kontár a rendszerbe és amiért kurvára nem fogja senki sem elismerni, felnézni rá, megbecsülni, buksit simogatni neki, mert az IT nem erről szól.

    aztán jönnek majd ezek a "kedvüket megcsinált" nők, akik majd jól beleszaladnak a pofonba a való életben.

    ingyenes oktatáson nem fogja senki sem a fenti hozzáállást megtanulni, az vagy megvan, és akkor már az IT-ben vagy, vagy nincs meg és nem vagy ott.