daweed

Netscape 6 beta Preview Release 3

A Netcápa nem adja fel. Az új, 6-os verzió harmadik előzetes kiadása (PR3) a minap került fel a netre. Tehát a harc tovább folytatódik, az előnyben lévő Internet Explorerrel.

Most nézzünk egy kicsit mélyebben eme böngészőbe.
A weboldalak megjelenítése sokat gyorsult az előző kiadáshoz képest. A szöveges részek szinte rögtön a monitoron voltak, míg a képek nem sokkal később jöttek.

Néhány esetben a PR3 még gyorsabb is volt, mint az IE5, néha pedig a Microsoft programja bizonyult jobbnak, de soha nem volt túl nagy az eltérés, ezért ezzel nem is érdemes foglalkozni.

A program néha lelassult, mint például a frame-ek átméretezésénél, de ez még elviselhető, hiszen csak egy beta verzióval van dolgunk. Gond van még a Java kezeléssel, de ez is biztos javulni fog. Az interface kicsit tisztább, kevésbé szétszórt. A színek kellemsebbek és úgy nagy átlagban könnyebb az egész program kezelése.

A Netscape átvette az IE egy-két jobb funkcióját is, mint pl. az automatikus kiegészítés és a jelszótároló. A programban korlátozva vannak a beállítási funkciók (színek, nyilak stb.), ami meglehetősen zavaró lehet annak, aki nem szereti, ha egy szoftver saját interface képpel jelentkezik.
Megváltozott vagy eltűnt a legtöbb eddig jól bevált Netscape gombkombináció is.
A névjegyzékben a CTRL+I már nem információt ad a címről, hanem az Instant Messenger funkciót indítja.

Nincsenek Internet beállítási lehetőségek sem, melyek a 4.75-ös verziótól voltak jelen. Mostantól újra külön listát kell készíteni a különböző beállításokhoz, protokollokhoz. Az AppleScript kezelés nem változott a 4.75-ös verzió óta, ami meglehetős hátrány, ha az Outlook-hoz, az Eudora-hoz vagy az Emailer-hez hasonlítjuk.

Email fejlesztések

Az Email kliens sok fejlődésen ment át PR2 óta. Végre képes lett több mint 1000 IMAP fejléc letöltésére, amikor is a PR2 egyszerűen csak kifagyott.
Maga a letöltés kicsit lassabb, mint a 4.75-nél, de még mindig elég gyors, hiszen csak 3-5 perc kell a 4200 levél letöltéséhez egy 100Megabites Ethernet hálózaton keresztül.
Az egyetlen hiba, hogy minden levél HTML tartalommal jelenik meg. Nem lehet kikapcsolni a beágyazott linkek megjelenítését sem, pedig ez egy elfogadott opció a többi email kliens programban. Ez egy olyan pont, ami mindenképpen javításra szorul.

A szűrő opció, habár sokkal kiterjedtebb, mint a 4.75-ben, még mindig csak egy lehetőséget kínál fel szabályonként, ami meglehetősen gyenge teljesítmény az előbb említett más programokhoz képest.

Sajnos a Címjegyzék sok hibával rendelkezik. Nem lehet keresni benne, ami fontos lehet abban az esetben, ha több száz bejegyzés közül kellene kiválasztani egyet. Nincs LDAP (Lightweight Directory Access Protocol) kezelés, pedig ez fontos lehet, hiszen sok cég és iskola használja ezt a protokollt a címjegyzékek tárolására.

Szinte minden Mac-es és más platformon futó kliens képes kezelni az LDAP-t, ráadásul a Netscape volt az első, aki ezt a protkollt használta. Főleg azoknak az IMAP használóknak, akik mindig más gépről jelentkeznek be, az LDAP egyszerűen elengedhetetlen.

Az LDIF átalakítás pedig nem elfogadható megoldás, mert egy 20000 nevet tartalmazó jegyzék konvertálása akár órákig is eltarthat ha modemet használunk.

A Netscape online címjegyzéke sem egy telitalálat, mert senkinek sincs kedve még egy portálra feliratkozni, ráadásul átrakni a céges névjegyzéket egy idegen szerverre sem a legbiztonságosabb megoldás.

Ha az itt felsorolt problémákat nem oldja meg, a Netscape ezzel feladja a céges levelezési rendszereket. A következőkben a rendszergazdák lecserélhetik a Netscape-et Eudora-ra vagy Outlook-ra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!