Berta Sándor

Aktivistákkal vitázik az Apple

A kaliforniai konszern kirendeltségeinél az elmúlt hónapokban számos tiltakozás volt. Az Apple megelégelte a dolgot és bírósághoz fordult.

Az amerikai társaságot az elmúlt években számos komoly kritika érte az adózási gyakorlata miatt. A verbális bírálatok mellett voltak tüntetések is, például tavaly karácsonykor az Attac nevű szervezet aktivistái számos akciót hajtottak végre az Apple boltjai és kirendeltségei ellen. Az egyik műveletre Párizsban, a helyi Apple Store területén, míg a másikra kölni üzlet előtt került sor. Ez utóbbi sokkal átfogóbb és intenzívebb volt, mint a franciaországi akciók.

A tiltakozók Aix-en-Provence-ban az iPhone-X piacra dobásakor fehér festékkel azt írták fel az üvegajtókra, hogy „Apple paye tes impots“, míg 2017. december 2-án, Párizsban az eddigi legnagyobb akciót tartották meg, amelyen körülbelül száz Attac-tag vett részt. Ők gyakorlatilag elfoglalták a helyi Apple Store-t, plakátokat emeltek a magasba, néhányan hozzáláncolták magukat az épülethez, mások táncoltak és szórólapokat osztogattak. Mindez a szervezet álláspontja alapján inkább parti volt, mint tüntetés, ráadásul a használt fehér festékek is lemoshatók voltak. Az Apple szerint ugyanakkor ez már vandalizmus, amely veszélyeztette az ügyfeleket és a munkatársakat, ráadásul komoly bevételkiesést eredményezett.


Az aktivisták az adóelkerüléssel való felhagyást szeretnék elérni

A Macgeneration arról tudósított, hogy az Apple még tavaly decemberben megpróbált megállapodni az Attac vezetőivel, de az erőfeszítéseit nem koronázta siker. A két fél képviselői 2017. december 2-án találkoztak egymással a párizsi polgári bíróságon, ahol meghallgatást tartottak. Az eseményt a már említett Attac-tüntetés kísérte, amelyre a Place Louis Lepine környékén került sor.

A cég közölte: mindenkinek joga van a véleménynyilvánításhoz, de az akciók túllépték a törvényes kereteket, ezért a hatóságokhoz fordult. A vállalat gyorsított eljárás keretében büntetőeljárást kezdeményezett az érintett Attac-aktivisták ellen, valamint azt várja a bíróságtól, hogy az szólítsa fel az Attacot akciói felhagyására és helyezzen kilátásba pénzbüntetést. A bíróság a hónap végén hozhat ítéletet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #11
    Ez az USA történelmén figyelhető meg a legjobban. Megalakulásakor még erősen expanzív szakaszban volt, ezért nem lehetett lenyomni a béreket, mert emberünk inkább elment volna nyugatra földet foglalni magának. Tehát a munkaerő drága volt. Erre az oligarcháknak kétféle megoldása volt. Északon a gépesítés, délen a rabszolgatartás.
    A kettő persze más gazdasági rendszer és más érdekek kialakulásához vezetett.
    Vagyis a polgárháború két oligarcha csoport küzdelme volt, akik különböző megoldást választottak az ő közös problémájukra.
    Aztán felszabadították a rabszolgákat, akik azonban nem viselhettek például fegyvert, és még más okokból is, a veszélyes nyugatra költözés nem volt opció.
    Emiatt aztán ugyanúgy ott szedték a gyapotot kevesebb pénzért, mint amit korábban a rabszolgatartó a ruházásukra, szállásukra és élelmezésükre költött. Ez ötven évig állt fenn. Nagyjából a 19. század végéig végetért a szabad földfoglalás, így a béreket le lehetett nyomni a béka segge alá. Ami el is vezetett a túltermelésú válságig, hiszen az alacsony bérekkel nem lehetett megvenni az árut amit az ekkorra már gépesített ipar ontott magából. Erre jött a New deal, amit az amerikai lapok nyíltan lekommunistáztak, hiszen rövidtávon sértette az oligarchák érdekeit. Állítólag bizonyos körök egy fasiszta jellegű puccsot is terveztek emiatt, de kipattant az ügy, és meghiúsult. Akárhogy is történt, a botrány után a New deal kritikája egyii napról a másikra véget ért a "szabad és független" sajtóban. (valószínűleg az elnök leült egyeztetni a vezető oligarchákkal)

    Aztán jött a második világégés amit a szovjetunió nagyon megnyert és a kommunista fenyegetés miatt megint nem szabadott bántani a melóst. És amikor az is végetért, máris jött a váltás Clintonnal...

    Nem véletlenül mondják egyesek, hogy 90-ben keleten és nyugaton is rendszerváltás volt...
  • fonak #10
    A Rockefellerek, Rotschildok, J. P. Morganek stb vagyona a 19. sz. második felében, illetve a 20. sz. elején még koncentráltabb volt. Egyesek szerint most csak visszatérünk azokba az időkbe, a jóléti államok egy átmeneti jelenség voltak, amit az 1929-es világválság, majd a II. vh. és a hidegháború keltett életre.
  • Tetsuo #9
    Régen nem volt ennyire koncentrált a vagyon (soha) és nem is volt ennyire igazságtalan a lét, mint ma és pláne a jövőben.
    Történelmünkön átívelő, folyamatosan romboló folyamatok teljesednek ki jelenünkben, hívhatjuk természeti törvénynek is, amin az ember egyedül semmiképp nem javíthat, csak ronthat, amint azt mindig is tette.
  • ostoros #8
    Azért örülök, hogy legalább abban egyet értünk, hogy a demokrácia egy süket duma... Mert ez bizony oligarchia, és mindig is az volt.
  • M2 #7
    "Ilyen a világ, ezzé tettük."

    Nem tette senki, a természet kurvaerős alaptörvénye. Javíthatunk rajta.
  • M2 #6
    "Milyen balf...sz világ már ez???!!!"

    Valós? Olyan még nem nagyon volt, hogy ne így lett volna, Sőt! Még ígyebben!
    Régen akinél volt az erő (hatalom), az mindenedet elvehette, még az életedet is. Mára azért némileg javult a helyzet.
  • Tetsuo #5
    Semmit nem érsz vele, legtöbbjük érinthetetlen vagy könnyen cserélhető.
  • Tetsuo #4
    Ilyen a világ, ezzé tettük. A rendszer pedig úgy felépült, hogy senki sem tudja megváltoztatni, csak majd összeomlik, maga alá temetve a civilizációt.
  • kgpro #3
    Ha csak egy fillért is nem fizetünk be, már is áll a balhé, megy a végrehajtó, de annak aki annyit csal, ami Magyarország teljes adósságállományával vetekszik, haja szála sem görbül, sőt, még az fordul bírósághoz, hogy inzultálják????!!!!
    Milyen balf...sz világ már ez???!!!
    Mennyit korrumpált a Epöl hogy a kormányok évek óta nem tesznek semmit?!!!
    http://appleblog.blog.hu/2013/03/07/honnan_jott_epol_kozseg_neve
    Utoljára szerkesztette: kgpro, 2018.02.15. 08:16:45
  • ostoros #2
    Miért nem vágják oebabfejét pár Apple főrészvényesnek? Esetleg a vezér igazgatónak? :D Minden más hatástalan. Az oligarchákkal szemben csak a nyers erőszak maradt a kisember fegyvere...