Mortimer

Az amerikai Legfelsőbb Bíróság visszautasította a Microsoft ügyének tárgyalását

Mai döntésében az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Microsoft elleni antitröszt perének elutasítása mellett döntött, és visszakuldte azt a másodfokú bíróságnak.


A felosztás híveinek víziója az operációs rendszer és a többi alkalmazás elválasztása

Az amerikai kormányzat egy 1974-es törvényre hivatkozva, a tárgyalás felgyorsítása céljából kérte a Legfelsőbb Bíróságot az ügy átvételére, mivel az véleménye szerint nemzeti jelentőséggel bír, és közvetlenűl a legmagasabb fórumra tartozik. A mai döntés elutasította ezt a kérelmet, és a normál ügymenet lép életbe, a per Columbia állam Fellebviteli Bíróságán folytatódik.

"Az emberek úgy beszélnek erről, mintha valami kozmikus vagy jelentős dolog lenne, pedig ez csak ügyrendi kérdés" - nyilatkozta Steve Ballmer, a Microsoft ügyvezető igazgatója. "Teljesen mindegy, melyik bíróság tárgyalja a pert. Mi csupán azt szeretnénk, ha a tárgyalás számunkra pozitív döntést hozna, amilyen gyorsan csak lehetséges."

"Kiábrándító számunka, hogy a Legfelsőbb Bíróság visszautasította a Microsoft ügyének tárgyalását" - közölte Iowa állam ügyésze, Tom Miller egy állásfoglalásában. "Véleményünk szerint az ügy közérdeklődésre tarthat számot, és a Legfelsőbb Bíróság a legmegfelelőbb fórum az ügy megoldására."

Az elmúlt 26 évben a kormányzat csupán két esetben kérte a másodfok kihagyását. A minisztérium augusztus 22-én iródott nyílt levelében számos okot sorolt fel a gyorsítás mellett, például az AT&T felosztásának ügyéhez hasonlították a Microsoft pert.

A döntés után a Microsoft részvényeinek értéke megugrott.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!