Berta Sándor

A Java a legnépszerűbb programozási nyelv

Az elmúlt év legnagyobb nyertese azonban a C, amely az autóipar erős növekedése miatt lett jóval szélesebb körben használt.

A programozási nyelvek népszerűségét jelző TIOBE listát 2001 óta készítik el a keresési eredmények alapján. Idén az első - 14,215 százalékkal - a Java lett, ami nem mondható meglepetésnek, az viszont már igen, hogy a második helyet a C szerezte meg. A 46 éve létező programozási nyelv 11,037 százalékot ért el és az előző évhez képest 1,69 százalékkal tudta erősíteni a pozícióját. Szintén komoly előrelépést ért el a Python is, amely 1,21 százalékos növekedést könyvelhetett el és így a tavalyi ötödik helyről feljött a negyedikre.


A TIOBE szerkesztői megjegyezték, hogy a C 2015 után lecsúszott a listán, de 2016-tól újra erősödni kezdett. Mindez elsősorban az ipar, azon belül is az autóipar erős növekedésével függhet össze, mert a programozási nyelv ott számít különösen népszerűnek. Érdekesség egyébként, hogy a Java annak ellenére tudta megőrizni az első helyét, hogy az előző évhez képest 3,06 százalékos mínuszt könyvelt el.

Az első tízbe került még a C++, a C#, a JavaScript, a Visual Basic .NET, az R, a PHP és a Perl. Kiszorult az első tízből a Ruby, a Delphi/Object Pascal, a Visual Basic és a Scratch. Komoly előrelépést ért el a 89.-ről a 39. helyre feljövő Kotlin, amelyre az Android is épít. Az Apple megoldásának számító Swift a 12. lett. A TIOBE rangsorával ugyanakkor nem mindenki ért egyet. A konkurens PYPL listáján is a Java lett az első, de utána a sorban a Python, a PHP és a JavaScript következett, míg a "C" csak a hetedik, a Swift a tizedik, a Kotlin pedig a 17.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bitcube #6
    Ez a trend egyébként kb a béreken is látszik. A PHP-sok kevesebbet keresnek mint a JAVA-sok vagy a mobil fejlesztők...
  • Sequoyah #5
    Vagy mashogy megfogalmazva, a Java arra valo, hogy limitalt eroforrasbol is letre lehessen hozni magas komplexitasu rendszereket. Ebben oriasi segitseg, hogy elterjedt, es a neten mindenre talalni megoldast.

    Mas, ritkabb nyelvek celfeladatokra lehet jobbak, es ez esetben elegseges is a sajat dokumentaciojuk, de a Java felhasznalasi kore par nagysagrendel szerteagazobb, minthogy egy szimpla dokumentacioba osszefoglalhato lenne.
  • M2 #4
    A mobilos fejlesztés szerintem 10%-ban a nyelv ismerete és 90%-ban az ezerféle API-k használata. Namost az utóbbi havonta változik, bővül.
    Ezért nincs is olyan, hogy offline dokumentáció, az meg végleg nem játszik, hogy a fejlesztők "maguktól rájönnek dolgokra".

    Ez már nem kősziklákra lassan lerakódó guanó, hanem egy fortyogó lávatömeg. :-)
  • Andrevv #3
    Ez a rangsorolás hülyeség. Kereséseket néznek, pedig az nem népszerűséget jelent, hanem inkább nehézséget. Azt jelenti, hogy az emberek nem tudnak maguktól rájönni dolgokra vagy nincs offline dokumentáció. Ha Delphiben dolgozok, akkor nincs szükségem a netre, teljesen offline megtalálok mindent, semelyik másik dokumentációja nem éri el ezt a szintet. Ha FPC+Lazarus-ban dolgozok se kell keresgéljek, csak ritkán. Ezek a nyelvek annyira logikusak és jól dokumentáltak, hogy nincs szükség külső segítségre.
    A Javasok többsége copy-paste programozó ahogy én nevezem :) Ők nem nagyon tudnák egy régi eee-pc -n megírni az államvizsga projektet vonaton, net nélkül. Egyrészt túl hardverigényes, másrészt meg nagyon elvont az egész. Ha nincs net, sok dologra soha nem jönnél rá magadtól.
  • Tikal #2
    mi az a Firefox? :)
  • Csaba161 #1
    És akkor miért nem fut a Firefox alatt????