Gyurkity Péter

Milliárdokba kerül majd az 5G kiépítése

A kiadások azonban csak a következő évtized közepére futnak majd fel.

Az 5G véglegesítéséről, a tesztek során elért csúcssebességekről, valamint a várható bevezetésről több alkalommal olvashattunk az elmúlt évben. Legutóbb arról írtunk, hogy vonaton próbálták ki a technológiát, a kísérlet pedig kedvező eredményeket mutatott. Időközben azonban elkészült egy előrejelzés, amely a szükséges befektetések várható alakulását vázolja fel.

Az SNS Research részletes anyaga a szolgáltatók oldalán szükséges kiadásokra koncentrál, hiszen ez előfeltétele a technológia megjelenésének és elterjedésének. Ők azt vetítik előre, hogy míg az idei évben szűkülni fog a hálózati infrastruktúra piaca (köszönhetően a 2G/3G/4G terén eddig elért eredményeknek és a lassuló kiadásoknak, ami leginkább azt jelzi, hogy kevesebb felszerelésre van igény), ez a folyamat az évtized vége előtt megtörik, mi több, átlendül az ellenkező oldalra. 2019-re már növekedést jósolnak, ahogy a szolgáltatók megkezdik a felkészülést az 5G kereskedelmi bevezetésére, a kiadások azonban csak ezt követően, 2020 után gyorsulnak majd igazán fel.

Amennyiben 2020-ra valóban összejön a piaci megjelenés (amihez persze az ennek megfelelő készülékek is kellenek majd), a kiadások növekedése felgyorsulhat. 2025-re érünk majd el egy fontos mérföldkőhöz, akkor már a szolgáltatók hálózati infrastruktúrával kapcsolatos kiadásainak 40 százalékát is elviheti az 5G, ami nekünk, vásárlóknak elsősorban azt jelentené, hogy számos régióban, kényelmesen igénybe vehetjük majd a nagyobb sebességet és további előnyöket kínáló ötödik generációs platformot. 2020-ban azonban ez az arány mindössze 5 százalék lesz, vagyis nem számíthatunk a technológia robbanásszerű elterjedésére – ehhez évek kellenek majd.

A növekedés nyilván kedvező fejlemény lesz a hálózati eszközöket áruló vállalatoknak (Nokia és társai), ők mindenképpen komoly bevételekre számíthatnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!