Berta Sándor

Tovább nőhetnek a memóriaárak

Folyamatosan drágulnak a DRAM-chipek és a helyzet a közeljövőben sem fog javulni.

A TrendForce adatai alapján a felhasználók a harmadik negyedévben kénytelenek voltak 5 százalékkal magasabb árakat fizetni a memóriákért. Avril Wu, a DRAMeXchange kutatási igazgatója szerint az esztendő utolsó negyedévében még nagyobb, 10 százalékos áremelkedés várható. A gyártók nem panaszkodhatnak, hiszen az utóbbi időszakban rekordbevételeket könyvelhettek el. A három legnagyobb memóriagyártó egyaránt növelni tudta a bevételét a második negyedévhez képest: a Samsung 15,2, az SK Hynix 22,5, míg a Micron 13 százalékkal. Ezen három nagyvállalaté jelenleg a teljes memóriapiac 95,5 százaléka.


Az áremelkedés oka elsősorban az okostelefonokba szánt chipek iránt megnövekedett kereslet, de közrejátszik a folyamatban a karácsonyi időszakra való felkészülés és a gyártók új csúcsmodelljeinek megjelenése is. A szakértők nem számítanak jelentős változásokra, így a következő hónapokban is maradhat a jelenlegi trend. Az emelkedést kiválóan szemlélteti a Kingston ValueRAM DDR4-2133 ára, amely 2016 júniusában még 12,34 euró volt, most pedig már 39,90 euró. Ez 233 százalékos növekedésnek felel meg. A DDR3 RAM-ok esetében hasonló a tendencia, ott közel 200 százalékos volt az áremelkedés 2016-hoz képest.

Februárban arról írtunk, hogy a személyi számítógépben használható RAM-ok tovább drágulhatnak és az árak akár 40 százalékkal is emelkedhetnek a közeljövőben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gforce9 #4
    Másképpen fogalmazva, nemhogy a fogyasztó fizeti ki az irreálisan magasabb árat, hanem még a büntetés terhét is. :)
  • nlght #3
    csak az ezzel a baj, hogy amikor felfedezik hogy kartelleztek, akkor d-koreai, kínai, stb. állami szervezet fogja szétbüntetni őket, és ez a pénz az ottani állami kasszába vándorol majd, nem pedig a megkárosított felhasználók zsebébe
  • gforce9 #2
    Minden 1-2 évben megszületik egy kartellmegállapodás. Egyszerű a képlet.
  • NEOreg3 #1
    akkor nem mostanában fogják Happy Meal menü mellé adni :(