Berta Sándor

Visszatért a Sony kutyarobotja, az Aibo

A japán cég elkészítette a 2000-es évek elejének sztárja legújabb változatát, de csak akkor tud tanulni, ha havidíjat fizetünk a cégnek.

Az első Aibo robotkutyát 1999-ben mutatta be a Sony, utána a társaság különböző újabb verziókat fejlesztett ki. A termék 2000-ben, 2001-ben és 2003-ban is átesett frissítéseken. Ezután következett egy több mint 10 éves szünet és most egy új kiadás, amely még jobban tud reagálni a tulajdonosa gesztusaira.

Az Aibo új változata felismeri a gazdája mosolyát vagy dicséreteit és a beépített szenzoroknak köszönhetően érzékeli azt is, ha megsimogatják a fejét vagy a hátát. Az integrált mesterséges intelligencia biztosítja, hogy az eb a viselkedését az emberek reakcióihoz igazítsa. A Sony azt ígérte, hogy Aibo megtanulja a tulajdonosa szeretetét viszonozni és ha úgy érzi, hogy szeretik, akkor ő is szeretetet mutat majd. A gyártó azt reméli, hogy a tulajdonosok és az ebek között mély érzelmi kapcsolat alakul majd ki.


Az új modell jövő év január 11-én jelenik majd meg korlátozott számban Japánban és a bevezető ára 198 000 jen (kb. 460 ezer forint) lesz. De az egyszeri díjon felül a Sony havidíjat is kér: a felhasználóknak elő kell fizetniük a termékre, hogy az eb tanulhasson. A leendő tulajdonosoknak vagy havonta 2980 jent vagy három évre 90 000 jent kell fizetniük. Emellett évi 20 000 vagy 3 évre fizetett 54 000 jenért a vásárló 50 százalékos kedvezményt kap a javítási és a vizsgálati díjakból. Aibónak 2980 jenért még egy műanyagból lévő csontot is lehet venni, amivel azután játszhat.

Az új változatnak ugyanakkor komoly hiányosságai is vannak. Az akkumulátor üzemideje csupán 2 óra és ezután 3 órán át - konnektoron keresztül - tölteni kell a robotkutyát. Az új Aibo 2,2 kilogramm súlyú és LTE-támogatással látták el, valamint a szemeibe kis méretű OLED-kijelzőket építettek be. A hivatalosan ERA-1020-nak nevezett modell úgy néz ki, mint egy aranyos játékkutya. A fő egysége egy 64 bites, nyolcmagos processzor, ellátták hangszóróval és négy mikrofonnal, valamint előoldali és SLAM kamerával.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #11
    Mint kiderult van benne wifi is, meg gsm is. A lenyeg, hogy ha offline-ba kerul, akkor jo esellyel szinte azonnal elalszik, mert az 'esze' a felhoben van.

    "Vajon eljátszik valódi kutyával-macskával is?"

    El, csak eppen nem tul kutya/macska/gyerek allo. A farok es ful letoresek/szervoserulesek szerintem gyakori szerviz jelensegek lesznek. Egyebkent vicces, hogy mozgas kozben olyan hangja van mint barmelyik hazi barkacs robotnak, tehat zorog mint egy marek muanyag fogaskerek a mosogepben. Az ugatasa pedig engem arra emlekeztet amikor egy hanglemezrol menet kozben letepjuk a tut. Robotnak aranyos, jateknak draga, fejleszteni meg vagy lehet majd ra vagy nem, de a Sony a PS3-rol is lerugta a linuxos barkacsolni vagyokat.

    "Ha ez a terroristak kezebe kerul, akkor tenyleg itt a vilagvege.
    Verszomjas idomitott, illetve programozott kutyak fogjak elpusztitani a nyugati civilizaciot."

    Tamadas eseten egy osszecsavart ujsaggal lehet apro darabokra szedni, tovabba meg egy kisgyereket se tudna megharapni, annyira gyenge. De ha minden kotel szakad ket ora utan ugyis lemerul. Szoval fizikailag nem veszelyesebb mint egy tamagocsi, viszont az, hogy folyamatos kamerakepet kell feltoltenie mukodes kozben a felhobe hogy navigalni tudjon, az sajnos egy eleg nagy biztonsagi res. Most azt, hogy a Sony rendszerei mennyire hacker biztosak inkabb nem fejtenem ki.

    Itt van egy olcsobb es biztonsagosabb alternativa:
    https://www.lego.com/en-us/boost/products/frankie-the-cat
    (de elore szolok, hogy ha veletlenul ralepunk ez sokkal jobban fog fajni)
  • CairoJack #10
    Az én szememnek ez elég morbid.
  • zola2000 #9
    Vajon eljátszik valódi kutyával-macskával is? :)

    Egyébként 460 ezer forint olyan körülmények között ahol kicsi a lakás, és drága minden lehet nem is veszélyes ár.
  • esztyopa #8
    Hiába...a japán technológia !
    /A sz*rból is tudnak pénzt kifacsarni/
  • NEXUS6 #7
    Lényeg, hogy drágább mint a zájfon. Szal tutti siker a hipszterek között! XD
  • cateran #6
    "Es azert van benne vezeteknelkuli modem es nem wifi, hogy barhol mukodjon a vilagon ahol van terero."

    Ravasz..vegtere is 1 epulet belsejeben valoszinubb, hogy van terero, minthogy wifi...ja, nem...
  • duke #5
    Ha ez a terroristak kezebe kerul, akkor tenyleg itt a vilagvege.
    Verszomjas idomitott, illetve programozott kutyak fogjak elpusztitani a nyugati civilizaciot.
  • kvp #4
    Azt hiszem itt a tanulas azt jelenti, hogy felhorkornyezetben fut az MI-je, es csak az aktualis viselkedesi mintat toltik lebele, hogy ne terhelje folyamatosan a mobil halozatot. Es azert van benne vezeteknelkuli modem es nem wifi, hogy barhol mukodjon a vilagon ahol van terero. Az elofizetesi dij gyakorlatilag az online szerver hasznalat es a mobiltelefon netelofizetes amit a kutya hasznal.

    A regi aibo-bol volt oktatasi valtozat, azt szabadon lehetett programozni. Ha ebbol is lesz unlock-olt oktatasi valtozat, ami a kutato sajat szerverere es MI rendszerehez csatlakozik, akkor erdekes lesz. A hivatalos gyari lock-olt konfiguracioban nem igazan lehet mit kezdeni vele, csak egy draga tamagocsi.

    Kamerabol en inkabb 2 SLAM kamerat raktam volna a szemeibe, de gondolom a testbe helyezve egyszerubb a matek hozza, mivel a robot azt nem mozgatja ossze vissza. Ezzel nagyjabol megegyezik (csak joval egyszerubb) a kameraelrendezese a Curiosity-jeval, ahol a testen vannak a navigacios kamerak, mig fent a forgathato nyakon a panorama es a szin/minta felismeresre kepes kamera van.

    Egyebkent aranyos a design-ja...

    ps: A videokat nezve a fulek, a farok es a hozza tartozo 4 szervo lesz ami majd gyakran torik ha kisebb gyerek kozelebe kerul, szoval kelleni fog neki a szerviz.
    Utoljára szerkesztette: kvp, 2017.11.03. 11:57:06
  • Skylake #3
    Lesz majd ilyen feature pack is, codename pussylicking? Az nagyon kéne, egy széles új felhasználói kört lehetne elérni!
  • Skylake #2
    Tényleg, külön pénzért tanul? Majd lesz erre is hack!