Berta Sándor

Leállította virtuális valóság kamera projektjét a Nokia

Kezdetben nagy volt a hype, de a piac nem fejlődik, ezért a finnek is kiszállnak és inkább más területekre akarnak összpontosítani.

A Nokia leállította az Ozo nevű virtuális valóság kamerája gyártását. A készülék segítségével akár 360 fokos felvételek is készíthetők. A döntés következtében 310 ember veszíti el a munkáját az Amerikai Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában és Finnországban. A társaság - az Intel két héttel ezelőtti lépéséhez hasonlóan - azzal indokolta a lépést, hogy a piac a vártnál lassabban fejlődik.

A társaság közölte, hogy átgondolja üzleti stratégiáját, s a jövőben az egészségügyi termékekre és a szabadalmi licencekre akar összpontosítani. A váltás nem érinti a Nokia Networks hálózati eszköz-gyártó stratégiáját, munkáját és feladatait.


Az Ozo egy körülbelül 20 centiméter átmérőjű golyó, amelyben nyolc, egymással szinkronizált kamerát helyeztek el. Mindegyik objektív 195 fokos látószöget fed le, és a felvételeket egy SSD-meghajtóra rögzítik. A hangot nyolc mikrofon fogja be. Az Ozo nem a magánfelhasználóknak, hanem profi filmeseknek készült és egy a Nokia által kifejlesztett szoftverrel vezérelhető. A kamera eleinte 55 000 euróba került, később az ára 23 500 euróra csökkent, de lehetőség volt a készülék bérlésére is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!