Berta Sándor

Elaprózzák magukat a cégek a mesterséges intelligencia kapcsán

A technológia nem csupán esélyeket kínál a vállalkozások számára, hanem kockázatokat is magában hordoz.

A mesterséges intelligencia alkalmazása hozzájárul a bevételek növeléséhez és az új munkahelyek létrehozásához, de a bonyolult esetekben komoly kockázata van annak, hogy a technológiát használó projektek sikertelenek lesznek. A Capgemini Consulting a Turning AI into concrete value: the successful implementers‘ toolkit című tanulmánya alapján a világszerte megkérdezett társaságok 83 százaléka nyilatkozta azt, hogy a mesterséges intelligencia új feladatokat és ezzel együtt új munkahelyeket jelentett a számukra. A dokumentum készítői egyúttal kiemelték, hogy a technológia egyáltalán nem vezet rövid távon munkahelyek megszűnéséhez, mint ahogy azt sokáig hitték.

A mesterséges intelligencia használatával a vállalatok háromnegyede tudta legalább 10 százalékkal növelni a bevételeit és közel 90 százalékuk tudta egyszerűsíteni az összetett feladatok elvégzését, továbbá ezeknél a cégeknél egymás mellett létezhetnek és dolgozhatnak az intelligens gépek és emberek.


Az előnyök és a bevezetés bonyolultsága között nincs semmilyen kapcsolat

A technológia számos megoldásban használható, legyen szó chatbotokról vagy virtuális asszisztensekről, de akár az ügyfélszolgálatok munkáját is megkönnyítheti, például az e-mailek automatikusan osztályozásával. Így ugyanis időt lehet megtakarítani más fontosabb tevékenységek elvégzésére. A vállalkozások 73 százaléka mondta azt, hogy a mesterséges intelligencia növelheti az ügyfelek elégedettségét, 65 százaléka pedig azt, hogy mérsékelheti az emberek jövőbeli elvándorlását.


Leginkább a távközlésben, legkevésbé a gyártásban alkalmazzák

A technológia alkalmazását tekintve India, Ausztrália, Olaszország, Németország, az Amerikai Egyesült Államok, Hollandia és Franciaország található az élmezőnyben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • esztyopa #2
    Még ez a szerencse!
    Így *elódázzák*a kipusztulásunkat...
  • Skylake #1
    Advanced bullshit level detected.