MTI

Már HÉV-állomáson is telepítik az elektronikus jegyrendszer készülékeit

Elkezdték telepíteni a ráckevei (H6-os) HÉV közvágóhídi végállomásán az elektronikus jegyrendszer első érvényesítő készülékeit - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Az utasoknak egyelőre nem kell használniuk az érvényesítő készülékeket, azokat szűkebb körben, külön erre a célra biztosított kártyákkal fogják tesztelni a BKK és a rendszert szállító cég szakemberei. A HÉV-vonalakon csak a legforgalmasabb állomásokon, például a Batthyány téren, a Margit hídnál, az Örs vezér terén és a Boráros téren lesznek beléptetőkapuk, a többi megállóhelyen érvényesítő készülékeket telepítenek a peronra. Az elektronikus jegyrendszer bevezetésével összesen 530 ilyen érvényesítő készüléket helyeznek üzembe. Az eszközök kiépítése várhatóan 2018-ban kezdődik meg - közölték.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • fonak #3
    Őrök ezután is kellenek majd, mert a kapu nem fogja megállítani a bliccelőket.
  • mrzed001 #2
    Tévedsz.
    Ez lassan több, mint 30 éves technológia az EU más fővárosaiban. Szóval piszkosul itt lenne már az ideje.
    Végre ki lehetne rúgni az a sok alja biztonsági orkot akik kitépik a kezedből az érvényes bérleted, jegyed, majd körbeállnak mint a sakálok és elkezdenek üvöltözni veled, hogy hamis izével utazol. (mármint veled=50kg-os nő, tele a net ilyen sztorikkal, mert velem mint 120kg férfi sose mertek)
    Egyszóval mérhetetlenül kulturáltabb, mint a mostani rendszer.
    Ráadásul ha jól látom proximity kártya, ami külön jó, mert csak oda kell érinteni és kész (nem a béna beledugós, mint a régi telefon meg bankkártya).
    Amúgy hova kell ehhez infós tudás? Egy pénzautomatát talán csak tud már kezelni bárki, aki kijárta az első 6 általánost.
  • esztyopa #1
    Még egy dolog,amire elengedhetetlenül szüksége van,a száz gonddal küszködő országnak./Pardon...a pénzéhes,telhetetlen,mohó...haveroknak/
    Inkább a karbantartásra kéne fordítani azt a rengeteg pénzt.
    Tudomásul kéne venni,hogy nem állunk azon a szinten a felkészültség,az infrastruktúra,és főleg ! az átlagember informatikai tájékozottsága szempontjából.
    Hiába erőltetjük./De van rengeteg...stadionunk !...és rövidesen a Hortobágy is fel lesz *díszburkolva*/