Gyurkity Péter

Itt az idei IFA, jönnek az új okostelefonok


Az idei berlini IFA szeptember első hetében zajlik majd le, a korábban megjelent hírek és a külső forrásoktól származó előzetes pletykák szerint pedig számos eltérő megoldással találkozhatunk majd a helyszínen. Lássuk, hogy a különböző gyártók mivel is készülnek a fontos eseményre!

Az LG esetében nincs különösebben nehéz dolgunk, hiszen itt a V30 bemutatkozására számíthatunk. A készülék nemrég egy videóban is felbukkant, ennek alapján pedig ismét kellemes hardverre támaszkodhatunk majd, amelyhez azonban most egy némileg szerényebb, a hagyományos megoldásokat követő külső társul, hiszen a másodlagos kijelző helyett a hardveres specifikációra, annak bizonyos komponenseire, valamint a multimédiás funkciókra helyeznék a hangsúlyt. A cég pultján emellett felbukkanhat a Q6, a Q6+, valamint a Q6a is, bár ez utóbbi telefonok már inkább a középkategóriában vitézkednek majd – ahogy arról nemrég mi is beszámoltunk.

A Samsung a maga részéről természetesen a soron következő nagy durranást helyezi majd a fókuszba, ez pedig a Galaxy Note 8 bemutatkozását jelenti. Az új zászlóshajó fontosabb részleteiről szintén több alkalommal írtunk, legutóbb például a csaknem teljes hardveres lista látott napvilágot (egy külső forrás jóvoltából), itt pedig a burkolat por- és vízvédelmi besorolását, valamint a fizikai méreteket is szemügyre vehettük. A nagyközönség előtt való bemutatkozásra egy külön eseményen kerítenek sort, ez már augusztus 23-án lezajlik - beelőzve az Apple idei generációját, amely várhatóan szeptember folyamán bukkan majd fel. A készülék az IFA alatt is jelen lesz, bár ezt további, elsősorban középkategóriás változatok kísérik majd, nem beszélve a viselhető termékekről, amelyek közül a Gear Fit 2 Pro emelkedik ki.

A Sony az LG-hez hasonlóan a nulladik napon, augusztus 31-én rántaná le a leplet saját fejlesztéseiről, ezek között pedig legalább egy csúcskategóriás példány jelenik majd meg, több szerényebb változat kíséretében. A Lenovo ugyanekkor kerít sort saját bejelentéseire, bár itt várhatóan egyetlen új Motorola készüléket sem mutatnak majd be, ehelyett ugyanis az egyéb termékekre helyeznék a hangsúlyt. A Huawei szeptember 2-án követné őket a sorban, a Mate 10 azonban itt még nem lesz jelen, míg a HTC el sem megy a kiállításra. Az Asus már bemutatta saját új készülékeit, az immár a TCL ernyője alatt operáló BlackBerry pedig két újabb típust mutathat be, amelyek egyelőre Krypton és Juno kódnéven szerepelnek a pletykákban.

A Google nem várta ölbe tett kézzel a rendezvényt, ma ugyanis hivatalosan is bemutatta az Android új, sorrendben nyolcadik generációját, amely az „Oreo” nevet kapta. Ez szerintük gyorsabb, okosabb, és egyben erősebb, mint a korábbi változatok, amit többek között a picture-in-picture és az optimalizált Autofill funkcióval, új egyes ikonokon megjelenő értesítő „pöttyökkel”, új emojikkal, a biztonság növelésével, valamint a fogyasztás mérséklésével igyekeznek garantálni.


Az Android 8.0 Oreo a Pixel és Nexus készülékekre már letölthető, dacára annak, hogy az automatikus frissítés egyelőre még nem elérhető. Itt a Pixel, a Pixel XL, a Nexus 6P, a Nexus 5X, a Pixel C, valamint a Nexus Player típusokról van szó, bár az előzetest korábban kipróbáló felhasználók a végleges verziót is megkapják majd. Az év végéig a HTC, a HMD Global, a Huawei, a Kyocera, az Essential, az LG, a Motorola, a Samsung, a Sharp, valamint a Sony készülékein mindenképpen megjelenik majd az új szoftver, amelynek főbb újításait a mellékelt videóban ugyan nem, az eredeti bejelentésben azonban már szemügyre vehetjük.

A HMD már lerántotta a leplet a Nokia 8-ról, a Lenovo többek között a Moto X4-gyel készül, míg a Huawei a Mate 10 révén újítana, amely októberben valószínűleg szintén megkapja az Oreót. A Sharp esetében egy még újabb, előlapi keret nélküli zászlóshajóra számíthatunk, ez azonban nagy valószínűséggel nem Európában indul majd hódító útjára, de azt kíváncsian várjuk, hogy a többi ázsiai (elsősorban kínai) gyártó mivel köszönti majd az új Androidot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!