Gyurkity Péter

Elrajtolt Európában a Honor 6A

A cég minden hírverés nélkül dobta piacra az előzetesen beharangozott készüléket.

A Huawei leánya, amely mostanában önálló márkaként igyekszik fogást találni a konkurens gyártókon, nemrég jelezte, hogy elkészült a Honor 6A. Ezt először Kínában dobták piacra, most azonban – minden különösebb hírverés nélkül – az európai megjelenésre is sort kerítettek.

Olyannyira nagy csönd övezte a debütálást, hogy a fejleményről a kiszivárogtatásairól ismert Roland Quandt számolt be saját Twitter-oldalán. A bejegyzés szerint egyes európai forgalmazóknál már valóban beszerezhető a készülék, amely szerény hardverre épül. Ez utóbbit jól jellemzi, hogy ezúttal egy kereken 5 hüvelykes érintőképernyőt kapunk, amely a 720p felbontást támogatja, ehhez pedig a nyolc magot és 1,2 GHz-es órajelet kínáló Qualcomm Snapdragon 430 chip, 2 GB memória, egy alapesetben 16 GB-os belső tároló, egy legfeljebb 128 GB-os microSD, valamint egy 3020 mAh-s akkumulátor csatlakozik. Kifejezetten olcsónak szánt megoldásról van tehát itt szó, amely nem a nagyokkal fog versenyre kelni.


Ami a képkészítési funkciót illeti, a hátoldalon egy 13 megapixeles kamerát helyeztek el, ezt pedig az előlapon a megszokott 5 megapixeles példány egészíti ki – ez nagyon gyakori és jól bevált párosnak bizonyult az utóbbi időben, amely elfogadható minőséget biztosít. Érdekes módon az európai modellről hiányzik a hátoldali ujjlenyomat-olvasó, amely mostanában szintén univerzálisnak mondható, a dual-SIM opció viszont megmaradt, a szoftveres oldalon ehhez pedig az Android 7.0 Nougat és az EMUI 5.1 felhasználói kezelőfelület csatlakozik.

Az ár az európai forgalmazóknál 169 euró körül alakul, ami tűrhetőnek mondható egy ilyen szerény megoldás esetében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Andrevv #1
    A Redmi 4X mellett labdába se rúghat. Ez így nagyon gyenge és túl drága.